A film akkor nem is annyira a sztori eredetiségével, mint inkább szokatlan látványvilágával hívta fel magára a figyelmet – és ez igaz a most mozikba került második részre is. Mert – bármily meglepő – annak ellenére, hogy a főszereplő, Chev Chelios az első film végén kizuhant egy helikopterből, most ismét őrülten száguldozik Los Angeles utcáin. Csodálkozni nem érdemes: ha a főhős túlélte a kínai mérget, akkor egy néhány száz méteres zuhanás már meg sem kotytyan neki. Mint ahogy az sem, hogy most szívétől szabadítják meg a kínai maffia, azaz a triádok tagjai: mivel az egyik vénséges vén triádvezérnek gyenge a szíve, ezért újra van szüksége, és pont a Chelioséra vet szemet.

A szervtolvajok azért rendesek: sajátja helyett műszívet műtenek be Chelios mellkasába, amely azonban nem rendelkezik hosszú távú energiaforrással, így folyamatosan föl kell töltenie a testét elektromos árammal. A történet innentől kezdve az első epizód menetét idézi, a főhős szíve után kutatva száguld keresztül a városon, miközben a lehető legváltozatosabb – és legröhejesebb – módszerekkel kísérli meg föltölteni magát. A Felpörgetve 2 kapcsán a nézőnek ugyanaz az érzése, mint az első rész megtekintése után: nehéz eldönteni, hogy ezt most komolyan gondolják az alkotók, vagy csak könnyen veendő, durva nyelvezetű és még durvább látványvilágú akciómoziba csomagolt műfajparódia. Egészében tekintve a filmet azonban, inkább utóbbi mellett tennénk le a garast, a túlspilázott akció és a nézőkre való kikacsintás ugyanis vélhetően azt jelzik: nem kell ezt annyira komolyan venni.

A látványvilág meglehetősen szokatlan és alaposan megerőlteti a néző koncentrációs képességét: a film a klasszikus amerikai filmektől kezdve az imbolygó kamerával készült hongkongi akciómozikon át a lassított jelenetes, osztott képernyős japán animékig és a videojátékokig számos stílust egyesít magában, így gyakorlatilag a 2000-es évek vizuális kultúrájának szinte összes eleme szintéziseként tekinthető.

Az extrém figurák – a dél-amerikai bandavezértől a kínai triádfőnökig – különböző zsánereket jelenítenek meg, mint ahogy a Statham által játszott Chelios is a mindenkori nehézfiú archetípusának tekinthető.

A vígjátéki elem sem hiányzik a filmből: a főhős egyik segítőjének a legdrámaibb pillanatokban előjövő rángatózása vagy az első részből ismert utcai szexjelenet – amely ezúttal egy lóversenypálya homokján történik, rodeóelemekkel dúsítva – nagyon üt, de a legjobb az a Godzilla-filmeket idéző verekedős jelenet, amelyben a főhős és kínai ellenfele az egyik villanytelepen lezajló végső összecsapását gumi álarcos színészek adják elő, az ötvenes évekbeli zsékategóriás japán horrorfilmek stílusában.

A Felpörgetve ennek nyomán több, mint egyszerű akciófilm – ám nem biztos, hogy érdemes a sztorit egy harmadik folytatás erejéig túlpörgetni. Márpedig a záró jelenet erre enged következtetni, ami – hacsak a rendező-forgatókönyvíró kettősnek nem jut eszébe valami, még az eddigieknél is agyamentebb alapkonfliktus – méltatlan zárás lenne egy amúgy egész elfogadható stílusparódia számára.