
2010. február 16., 08:502010. február 16., 08:50
Lawrence – akinek a Két hét múlva örökké után ez a második rendezése, a többi filmet forgatókönyvíróként és producerként jegyezte, illetve színészként vált ismertté olyan klasszikusokban, mint a Szuperzsaru vagy az Óvakodj a törpétől – azonban a Hova lettek Morganék? című vígjátékkal alaposan alulmúlta önmagát.
A mozi ugyanis sem alaptörténetét, sem a felsorakoztatott poénokat, sem a színészi teljesítményt tekintve nem vádolható azzal, hogy a minőség csúcsait ostromolná.
Annak ellenére sem, hogy a felvonultatott sztárok tekintetében nincs miért szégyenkeznie, olyan nagyágyúk játszanak ugyanis benne, mint Hugh Grant és Sarah Jessica Parker.
Ám az, hogy Lawrence mind a nők, mind a férfiak tekintetében biztosra akart menni az ügyeletes ellenkező nemű szívtipró felvonultatásával, nem írja felül a tényt, hogy igencsak vérszegény alkotással van dolgunk.
A sztori ugyanis a Brian Spicer által Tim Allen és Kirstie Alley főszereplésével forgatott 1997-es Szegény embert az Amish húzza című vígjáték történetét böfögi fel újra.
Ahogy Brice filmjében egy válófélben lévő házaspárnak kell New Yorkból elmenekülve egy pennsylvaniai amish közösségben meghúznia magát, Morganéknek is úgy kell akaratuk ellenére otthagyniuk a Nagy Almát, hogy egy konzervatív wyomingi kisvárosban találjanak menedéket.
| Did You Hear About the Morgans? Amerikai vígjáték, 103 perc, 2009. Rendezte: Mark Lawrence. Producer: Liz Glotzer. Szereplők: Hugh Grant, Sarah Jessica Parker, Michael Kelly, Kim Shaw, Elisabeth Moss. Írta: Mark Lawrence. Kép: Florian Ballhaus. Zene: Theodore Shapiro. Értékelés az 1–10-es skálán: 4 |
A főszereplő páros házassága – a férj félrelépése miatt – itt is válságban van, csak éppen nem adócsalás miatt kell ott hagyniuk a nagyvárost, hanem azért, mert szemtanúivá váltak egy gyilkosságnak, ezért egy tanúvédelmi program keretében biztonságos helyre kell őket szállítani. A poros középnyugati kisvárosban aztán minden sztereotípia megelevenedik, amelyet csak egy nagyvárosi kozmopolita az elmaradott, mai napig cowboykalapban és fegyverrel közlekedő redneckekkel szemben táplálhat: mindannyian republikánus szavazók, imádnak lövöldözni meg rodeózni, és természetesen bizalmatlanok az idegenekkel szemben.
Nem járnak jobban azonban a New York-i jövevények sem: a sztárügyvéd és a sztár ingatlanügynök épp úgy csetlik-botlik a tradicionális közösségben, ahogy egy elkényeztetett sztárügyvédnek és egy vegetáriánus, állatjogi harcos ingatlanügynöknek csetlenie-botlania kell.
Nem bírják a csöndet, a nehéz, húsos ételeket és a grizzly medvével is meggyűlik a bajuk – az már csak hab a tortán, hogy természetesen az őket üldöző bűnözők is a nyomukra akadnak.
A rendező-forgatókönyvíró Lawrence azonban nem tudott továbblépni a mindkét irányban meglévő sztereotípiákon. Persze érezhető az igyekezet, hogy nevetségessé tegye a teljesen irracionális és fölösleges előítéleteket, de ezzel a filmmel csupán megerősítenie sikerült őket – hiszen a főszereplők a veszély elmúltával ugyanúgy folytatják előző életüket. A gyenge, kiszámítható fordulatokkal operáló történetet a fékezett habzású poénok csak kínosabbá teszik, és Hugh Grant meg Sarah Jessica Parker játéka sem igazán alkalmas arra, hogy mindezt elfeledtesse.
A Hova lettek Morganék? megtekintése után így az emberben joggal fogalmazódik meg a kérdés: hova tűnt az élvezhető történet, valamint a jó poénok és a sziporkázó színészi játék? A film alapján kijelenthető: erre Mark Lawrence-nek még véletlenül sem sikerült rájönnie.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.