Hirdetés

Közelkép: élet az álvirtuális valóságban

Klasszikus scifi-témához nyúlt vissza Mark Neveldine és Brian Taylor: a Crank – Felpörgetve című akciótombolás szerzőpárosa ezúttal negatív utópiát forgatott, a tőlük megszokott, a számítógépes játékok látványvilágát idéző stílusban.

Balogh Levente

2009. október 21., 10:022009. október 21., 10:02

A Gamer – Játék a végsőkig című alkotásban ugyanakkor lényegesen indokoltabb e vizuális nyelv használata, mint a Jason Statham főszereplésével készült agymenésben – itt ugyanis valóban egy játékról van szó, igaz, hús-vér szereplőkkel játszott, brutálisan kegyetlen, halálos játékról.

A 2034-ben játszódó történet szerint a virtuális valóság iránti igény nemhogy csökkent volna, de egyre többen akarnak a való világból a számítógép által létrehozott univerzumba menekülni.

A bitek kreálta álvalóság azonban már nem elég: egy zseniális, fiatal tudós találmánya, a nanosejtek elterjedése után az a trendi, ha valaki az agyba juttatott mikroszkopikus robotsejtek révén egy hús-vér embertársa bőrébe bújva vesz fel más személyiséget. E játék békésebb változata a mai Second Life-ra hasonlító Society, a zúzósabb – és ezért népszerűbb – verzió pedig a Slayer, amelyben halálra ítélt bűnözők testében vívhatnak élet-halálharcot a katonásdira vágyó tizenévesek.

A szabály egyszerű: ha egy elítélt túlél harminc bevetést, kiszabadul. A történet kezdetéig egyetlen olyan Slayer-szereplő van, akinek erre egyáltalán esélye nyílik: Kable, aki már 27 bevetésen van túl, és a továbbiakban sincs esze ágában sem, hogy hagyja magát vöröses péppé robbantani. A gond csak az, hogy valakik nagyon nem szeretnék, ha túlélné a játékot.

A Gamer alaptörténete nagyon ígéretes, annak ellenére, hogy sok eredeti elem nincs benne. Hiszen a Mátrixtól a Rollerballon, a Menekülő emberen és az Emlékmáson át a Különvéleményig számos korábbi tudományos-fantasztikus történet jelenetei visszaköszönnek.

Gamer – Játék a végsőkig
Gamer. Amerikai sci-fi, 95 perc, 2009.
Rendezte: Mark Neveldine, Brian Taylor.
Szereplők: Gerard Butler, Amber Valletta, Alison Lohman, Logan Lerman, Michael C. Hall, Kyra Sedgwick.
Írta: Mark Neveldine, Brian Taylor.
Kép: Ekkehart Pollack. Zene: Geoff Zanelli.
Értékelés az 1–5-ös skálán: 2

Az élő emberek bőrébe bújva játszott FPS-játék, illetve a virtuálissá változtatott való világban lebonyolított pásztorórák kapcsán viszont lehetőség adódik a 21. századi média és az üzleti világ manipulatív működésének az ostorozására, mindez azonban egyrészt szintén nem túl eredeti mondanivaló, másrészt pedig amúgy is elsikkad a tobzódó látványelemek között.

A film ugyanis minden ízében a Cranket idézi: dübörgő gépzenére fél másodpercenként váltják egymást a mozgó kamerás képek, tombol az akció, minden irányból záporoznak a lövedékek vagy az ütések, a néző pedig csak kapkodja a fejét, abból ugyanis édeskeveset ért, ami a vásznon történik.

Mivel pedig a fő hangsúly a látványvilágon van, a történet is elnagyolt, a szerzők megelégedtek a jól bevált panelok alkalmazásával. Ilyen például az emberiségre kényszerített gépi uralom, manipulált virtuális valóság ellen küzdő lázadók motívuma, amely a Mátrixból, sőt már a Terminátorból is ismert.

Nem jutott sok mozgástér a színészeknek sem: a főszereplő Gerard Butler hiába erőlködik, a kétdimenziós karaktert nem tudja élettel megtölteni, de ez nem az ő hibája, hanem a forgatókönyvíróké.

A Gamer egyetlen jó pontját a kísérőül választott zeneszámok alkalmazására kapja, ezzel ugyanis igazán jó gegek kerültek a filmbe. Az alaphangot a kezdő képsorok alatt játszott, Marilyn Manson átdolgozásában hallható Sweet Dreams című Eurithmics-szám akkordjai adják meg, de a japán mangák látványvilágát idéző Societyben zajló félvirtuális üzekedés közben hallható Bloodhound Gang-sláger, a You and me baby ain’t nothing but mammals refrénű nóta is telitalálat.

A legjobb ilyen poén viszont az amúgy B kategóriás, főgonosszal leszámolós záró jelenetre jutott: a találmánya nyomán kőgazdaggá lett fiatal számítógépzseni (kis fricska Bill Gatesnek) Frank Sinatra I’ve got You Under My Skin című dalát énekli, miközben az általa mentálisan irányított fegyencekből álló testőrbrigád tánckarként szolgál – a jelenet egyértelmű utalás Elvis Presley Jailhouse Rock című klasszikusának „klipjére”.

Ezek a gegek azonban nem kompenzálják azt, hogy a Gamer az alapprobléma – a valóság médiamanipuláció általi háttérbe szorulása – kapcsán csupán a felszínt karcolgatja, és miközben a PC-játékok látványvilágában tobzódik, a kérdés boncolgatásakor sem merészkedik mélyebbre a Doom vagy a Wolfenstein FPS-játékok értelmi szintjénél.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés