Közelkép – Trainspotting: nosztalgikus kirándulás a múltban

Húsz évvel ezelőtt kis túlzással egy egész világ vált menthetetlenül a négy, jóformán érthetetlen skót akcentussal beszélő edinburgh-i srác, Renton, Spud, Beteg Srác és Begbie rajongójává, akik, miközben ide-oda sodródtak a skót főváros lepattant külső kerületeiben, keményen drogoztak, és nem riadtak vissza a törvénytelenségektől sem, hogy pénzhez jussanak.

A film egyrészt a sztori humora és kemény realizmusa, másrészt Danny Boyle rendező klipszerű megoldásai (és persze a zenei betétnek kiválasztott kiváló számok) miatt vált egy generáció számára referenciaponttá. És várható volt, hogy a nagy sikerre való tekintettel előbb-utóbb a folytatás is elkészül – már csak azért is, mert az eredeti regényt jegyző Irvine Welsh 2002-ben Pornó címmel egy második regényt is szentelt Rentonék kalandjainak.

Danny Boyle sokáig érlelte magában a folytatás sztoriját, ami végül csupán nagy vonalakban, lazán kapcsolódik a Pornóhoz, és amely – amolyan Dumas-utánérzésként – húsz év múlva veszi fel ismét a négy antihős történetének fonalát. Akiknek a helyzete viszonylag keveset változott az első rész óta: csupán a haj ritkább és őszesebb, illetve néhány pluszkiló szaladt fel, igazából egyiküknek sem sikerült kitörnie a kilátástalanságból. Renton a társaitól ellopott pénzből Amszterdamban élt, de házassága zátonyra futott, ezért hazatér Edinburgh-ba. Beteg Srác egy alig látogatott pubot üzemeltet, Spud öngyilkos akar lenni, miután magánélete kilátástalanná vált, a mániákus Begbie pedig megszökik a börtönből, hogy ismét találkozhasson a családjával.

A helyzeten Renton hazaérkezése változtat: Beteg Srác egyrészt be akarja vonni egy masszázsszalonként működő szaunabiznisz beindításába, másrészt bosszút is akar állni rajta. Begbie is a nyomába ered, miközben Spud megpróbál a szauna belsőépítészeti megoldásainak kidolgozásában való részvétellel, illetve a négyes történetének megírásával kilábalni drogproblémáiból. Eközben Renton komolyabb, ráadásul törvényes üzleti tervekkel is előáll, amihez százezer font szükséges – ehhez pedig pályázni kell.

Miközben a történet néha ironikusan villantja fel a mai skóciai valóságot – a repülőtéren szlovéniai származású hostess fogadja erőltetett skót akcentussal az utasokat, és Beteg Srác barátnője is kelet-európai, Bulgáriából érkezett –, az egész filmet áthatja a nosztalgia. Egyrészt a főhősök emlékeznek vissza előszeretettel saját, idealizált gyerek- és fiatalkorukra, másrészt a filmben lépten-nyomon felvillannak az első rész ikonikus jelenetei. Mindezt néha az első rész klipszerű jeleneteit idéző, de gyakran erőltetettnek ható képi megoldásokkal próbálják fűszerezni.

A melankolikus hangulat miatt a humor is sötétebb – és főleg ritkább –, a film nézése közben az ember érzése az, hogy Danny Boyle amolyan „Train­spottingsploitation”-történetet vitt vászonra, hogy még egy bőrt lehúzhasson a húsz évvel ezelőtti klasszikusról. Persze túlzás lenne azt mondani, hogy rossz filmről van szó, sőt az életközépi válsággal küszködő főszereplők hatására az első rész idején még gimnazista néző is óhatatlanul végiggondolja, hogyan is alakult az élete azóta. Az is érdekes elem, hogy a főszereplők közül a kelet-európai „bevándorló” bizonyul a legéletrevalóbbnak, ő az, aki ezúttal Renton szerepét átvéve sajátos módon ugyan, de megoldást talál a legreménytelenebb helyzetben lévő Spud számára – a többieknek pedig marad az örökös lúzerség. Mégis a T2 Trainspotting épp olyan az első részhez képest, mint a húsz évvel idősebb karakterek fiatal önmagukhoz viszonyítva: lassúbb, nehézkesebb és könnyebben kifullad.

T2 Trainspotting. Angol dráma, 2017, 121 perc. Rendezte: Danny Boyle. Szereplők: Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Robert Carlyle, Ewen Bremmer. Írta: John Hodge. Kép: Anthony Dod Mantle. 
Értékelés az 1-10-es skálán: 7