Közelkép – Hogyan készül a kontármunka?

Vannak olyan alkotások, amelyek annyira rosszak, hogy az már jó. Ilyen az enyhén szólva excentrikus Tommy Wiseau A szoba című, 2003-ban leforgatott filmje, amelynek kapcsán csak arról zajlik vita, hogy minden idők egyik legrosszabb vagy egyenesen minden idők legrosszabb filmje.

Balogh Levente

2018. február 10., 15:192018. február 10., 15:19

A Wiseau által megírt, rendezett és főszereplésével készült film a közvélekedés szerint annyira borzasztó, hogy természetesen azonnal kultuszfilmmé vált, azóta is rajongók ezrei röhögik izomlázasra a hasfalukat a vetítéseken.

Egy ilyen alkotás kapcsán természetesen az is érdekes, hogyan láthat egyáltalán napvilágot, jobban mondva celluloidot. Nos, az egyik főszereplő, egyben Wiseau barátja, Greg Sestero öt éve könyvben tárta a világ elé a forgatás előzményeit és hátterét,

James Franco pedig jó érzékkel csapott le az alapanyagra, hogy leforgassa belőle A katasztrófaművész címmel az egyik legkultikusabb hollywoodi alkotás genezisének sztoriját.

A katasztrófaművész tulajdonképpen nem tesz egyebet, mint hogy néhány epizódot felvillantva, kissé szétesően, naplószerűen bemutatja Greg és a rejtélyes, magát New Orleans-inak mondó, de egyértelműen nem onnan származó, furcsa akcentussal beszélő, magát látnoki vénával megáldott művésznek képzelő, de röhejesen tehetségtelen, viszont dúsgazdag Wiseau barátságának különböző epizódjait. Attól kezdve, hogy egy emlékezetes színitanodai produkció alkalmával megismerkedtek, azon át, hogy a színészi karrier reményében Los Angelesbe költöznek, egészen addig, amíg a sorozatos kudarcok után úgy nem döntenek: Wiseau gyakorlatilag kimeríthetetlen bankszámlájára támaszkodva, profi stábot szerződtetve leforgatják a saját filmjüket.

A film során lassan kibontakozik a hihetetlennek tűnő, de annál igazabb történet, amelyben anekdotaszerűen elmesélt epizódokban nyerünk felületes bepillantást A szoba forgatásának kulisszatitkaiba, illetve egyáltalán abba, hogyan működik a hollywoodi filmipar.

A sztori legelgondolkodtatóbb eleme az, hogy amennyiben valakinek pénze van, senki sem áll annak az útjába, hogy zavartalanul hülyét csináljon magából.

A profi stábtagok ugyanis onnantól kezdve, hogy kiderül: a Wiseau által kiállított csekkeknek tényleg van fedezete, csupán egymás között pocskondiázzák a forgatókönyvíró-rendező-főszereplőt és a filmet, egyébként azonban a főleg a Wiseau szociopata természete által generált nehézségek, illetve konfliktusok ellenére csont nélkül zsebre vágják a honoráriumot, és közreműködnek a katasztrofálisan rossz film elkészítésében.

Az eredmény persze borítékolható, hangos bukás lesz belőle. És az sem fest hízelgő képet Hollywoodról, hogy a stáb tagjai – illetményüket fölvéve – a premieren is folytatják a film ekézését. Ugyanakkor furcsa ellentmondás, hogy a bukta mégsem annyira egyértelmű, hiszen a film – akármilyen rossz is – mégis ismertté tette és sztárrendezővé avatta Wiseau-t.

Ha másért nem is, legalább ezért figyelemreméltó lenne a film.

Azonban a rendező-főszereplő, James Franco alakítása is kiemelkedő, Wiseau megszemélyesítőjeként minden szempontból az övé a legerősebb teljesítmény a filmben – nem hiába kapta meg a legjobb férfi színésznek járó Aranyglóbuszt. Mindent összevetve nem mondható ugyan el, hogy Franco kiemelkedő filmet alkotott minden idők egyik legrosszabb mozijáról, de az mindenképpen az érdemei közé sorolható, hogy – ha csak szemvillanásnyira is – fellebbentette a fátylat a világ legnagyobb filmipari konglomerátumának cinikus világáról.

A katasztrófaművész
The Disaster Artist – amerikai életrajzi vígjáték, filmdráma, 2017, 104 perc. Rendezte: James Franco. Szereplők: Dave Franco, James Franco, Seth Rogen, Ari Gaynor. Írta: Greg Sestero, Tom Bissell, Scott Neustadter. Kép: Brandon Trost. Zene: Dave Porter.
Értékelés az 1–10-es skálán: 8

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson