Hirdetés

Közelkép – Bosszúállók: sematikus sztori és látványorgia

Az már régóta tudható, hogy a Marvel-képregényhősök kalandjai alapján készült filmek sikere nyomán elkészül a Vasember, Amerikai kapitány, Thor és társaik közös kalandjait bemutató Bosszúállók is, sőt az első epizód bevételei nyomán az is egyértelmű volt, hogy nem kell sokáig várni a második részre.

Balogh Levente

2015. május 14., 14:302015. május 14., 14:30

A Bosszúállók: Ultron kora most került a mozikba, és a jelentős érdeklődés azt mutatja: a rajongók sokat várnak tőle – a gond csak az, hogy a moziban eltöltött 150 perc alatt legfeljebb a legmegveszekedettebb Marvel-fanok és a számítógépanimáció reménytelen szerelmesei kapják meg, amire számítanak.

A sztori a mesterséges intelligencia és az azt létrehozó ember viszonyát boncolgatja, faék egyszerűséggel vázolva fel a konfliktust. Tony Stark, azaz a Vasember Bruce Banner professzor, azaz Hulk segítségével Loki visszaszerzett jogarával tudatára ébreszti az Ultron nevű védelmi programot, amely gyorsan lefuttatja magában, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a Földön véget vessenek a háborúknak: ki kell irtani az emberiséget.

Mivel a program az interneten is képes terjedni, de Stark harci robotjait is irányítani tudja, félelmetes ellenfél, ráadásul a Bosszúállók csapata között az Ultronnal szövetséges Skarlát Boszorkány mentális ereje segítségével elveti a viszály magvait.

Innentől látványos csatajelenetek sora követi egymást, a hősök elbuknak, majd talpra állnak, konfliktusok alakulnak ki, és románcok szövődnek – mindez elképesztő szintű, 3D-s CGI-orgia közepette.
A gond csak az, hogy a látványra lényegesen több energiát fordítottak, mint a sztorira. A másik Marvel-csapat, az X-Men kalandjait bemutató legutóbbi film például olyan történetet kapott, olyan karakterábrázolásokkal, hogy simán több egyszerű képregényfilmnél, és nem csupán a tizenéves korosztály szórakoztatását szolgálja.

Sőt a Bosszúállók-csapat tagjainak egyéni filmjei – A Thor, az Amerikai kapitány és A vasember is – sokkal jobbak a mostani közös kalandnál. Az Ultron kora mindvégig biztonsági játékot játszik, bevett sémákat alkalmaz, és minden olyan fordulatot, mélyebb üzenetet kerül, amely megzavarhatná a lelkes popcornozásban a célrétegként belőtt 12-13 éves korosztályt.

Pedig az már rég megdöntött tévhit, hogy a képregények, illetve a képregényekből készült filmek kizárólag a gyerekeknek szólhatnak. A Marvel azonban a Bosszúállók: Ultron korával nem akart keménykedni – még ártott volna a bevételnek a szigorúbb korhatárbesorolás. Így aztán feláldozták a komoly és jó sztorit a bevétel oltárán. n Balogh Levente

Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron – amerikai akciófilm, 150 perc, 2015). Rendezte: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Chris Evans, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Samuel L. Jackson, Paul Bettany. Írta: Jack Kirby, Stan Lee, Joss Whedon. Kép: Ben Davis. Zene: Brian Tyler.

Értékelés az 1–10-es skálán: 7

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés