
Batman, azaz Bruce Wayne szerepe után újabb morózus, gyerekkori trauma terhét hordozó karakter szerepét vállalta el Ben Affleck A könyvelő című filmben, ám hiába a „rutin” és a Holtodiglanban igazi színészi erényeit már megcsillogtató főszereplő tűrhetőnél valamivel most is jobb színészi teljesítménye, a film a nehézkes és kusza történet miatt elvérzik.
2016. november 23., 16:052016. november 23., 16:05
A címszereplő egy szenvtelen, rideg, kettős életet élő könyvelő, filmbeli nevén Chris Wolff: miközben látszólag kisemberek ügyeit intézi, fű alatt a világ legkeményebb nemzetközi bűnszervezeteinek dolgozik. Ezért aztán felfigyel rá az adóhivatal is, amely megpróbál a nyomait mindig szinte tökéletesen eltüntető, a fegyveres küzdelemben és a puszta kezes közelharcban is vérprofi, titokzatos alak nyomára bukkanni.
A flasback-ekkel gazdagon operáló történetből kiderül, hogy gyermekkorában az Asperger-szindrómában szenvedő – közismertebb nevén autista – főhőst katona apja sajátos módszerrel próbálta „gyógyítani” , miután édesanyja elhagyta őket: kímélet helyett mindig a legnagyobb megterhelésnek vetette alá, kiképeztette a küzdősportokban, majd beléptette a hadseregbe is. A matematikai zseni Wolff aztán egy incidens nyomán börtönbe került, itt megismerkedett az alvilág könyvelőjével, aki kinevelte az utódjává – hogy aztán eljussunk a mába, amikor egy robotikával foglalkozó cég bízza meg könyvelésének átnézésével, miután a cég egyik fiatal könyvelője fölfedezi, hogy rejtélyes módon pénzek tűntek el. Wolff bele is veti magát a munkába, és rekordidő alatt eredményes is lesz, ekkor azonban egy rejtélyes csoport elkezdi meggyilkolni a cég vezetőit, a megbízását visszavonják, majd ellene és a fiatal könyvelőnő ellen is hajtóvadászat indul.
A sztori akár jó is lehetne, azonban túl sok szálat akar egyszerre végigvinni, amelyek kölcsönösen kioltják, gyengítik egymást, mivel egyiket sem képes komolyan és hitelesen kidolgozni. Az egyik szál a főszereplő múltjához és családjához való viszonyát görgeti végig, míg a másik a könyvelőből profi komamndóssá és embervadásszá átvedlő Wolff akciósztoriját meséli el, ám ez annak ellenére sem túl erős, hogy a két szál a végén összeér. A főhős karaktere amúgy érdekes lenne – az autista könyvelő-kommandós szenvtelenül gyilkol, ha kell, végzi a piszkos munkát, ám az is kiderül, hogy mégiscsak képes érzelmekre is, és tulajdonképpen nem is biztos, hogy negatív karakter, nagyon is viszonylagos, hogy a rossz oldalom áll, vagy sem.
Azonban az ebben az alapszituációban rejlő konfliktusokat elnyújtottan, ide-oda csapkodva, felszínesen bontja ki a történet, és a sztárgárda – Ben Affleck mellett J. K. Simmons, Anna Kendrick és John Lithgow – sem képes többet kihozni a sztoriból. Így aztán nem maradunk többel egy közepes Robin Hood-történetnél, amelynek a végén mindenki elnyeri, amit megérdemel – a néző meg kipipálhat egy újabb átlagos, kevés eredeti elemet tartalmazó filmet.
A könyvelő (The Accountant) – amerikai dráma, 128 perc, 2016. Rendezte: Gavin O’Connor. Szereplők: Ben Affleck, Anna Kendrick, J. K. Simmons, Jeffrey Tambor, John Lithgow, Alison Wright. Írta: Bill Dibique. Kép: Seamus McGarvey.
Értékelés az 1-10-es skálán: 7
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!