
Fotó: Veres Nándor
Szerdán kezdték el hazaszállítani Kaposvárra a Rippl-Rónai József-tárlat anyagát, jövő héten pedig már a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum arcrekonstrukciós kiállítását, a Szóra bírt csontjaink című vándortárlatot fogadja a Csíki Székely Múzeum.
2014. november 05., 19:422014. november 05., 19:42
A várakozásoknak megfelelő látogatottsági számot mérték a Rippl-Rónai-kiállításon, közel tizenhatezren voltak kíváncsiak az első modern magyar festő munkáira – értékelt munkatársunknak Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
Háromféle látogató van
Gyarmati szerint három rétegre lehet osztani a tárlatlátogatókat. Említette elsősorban a hűséges múzeumba járókat. „Ők a magas szintű művészetet befogadó réteg, akiket könnyen lehet mozgósítani, nemcsak Csíkszeredából jönnek, hanem Brassóból, Sepsiszentgyörgyről is szervezett csoportokban szoktak érkezni” – hangsúlyozta az intézményvezető. Számukat négyezerre becsülte.
Az erdélyi magyar diákokat minden nagyobb szabású tárlatra vetélkedőkkel próbálják becsalogatni az intézmény munkatársai. Fontos számukra, hogy múzeumlátogatókat neveljenek a felcseperedő nemzedékekből. Már most megpróbálják fogékonnyá tenni őket a művészetek, az érték iránt.
Gyarmati megemlítette egy temesvári magyar középiskola diákjait, akik minden évben élénken várják a pályázati kiírásokat, már előre megkeresik a soron következő tárlat ismeretanyagát, és felkészülnek a megmérettetésre. Úgy vélte, hogy a szórványból érkezők számára identitásuk szempontjából is fontos a tárlataik látogatása, ilyenkor ugyanis egy körutat tesznek a Székelyföldön, és megnézik a magyar vonatkozású emlékeket. Távolabbi településekről közel 700 tanuló érkezett – mondta a múzeum igazgatója.
Kifejtette, hogy a környékbeli tanulókat múzeumpedagógiai foglalkozásokkal vonzzák be, játékosan hangolják rá őket a kiállításokra. Vakációban tábort szerveztek az intézménynek otthont adó Mikó-vár udvarán, csatlakoztak A Nagy Rajzolás (The Big Draw) nemzetközi kezdeményezéshez, amely rajzolásra, alkotásra ösztönöz kicsiket és nagyokat világszerte. A Rippl-Rónai-tárlatra több mint száz diákcsoportot fogadtak – emelte ki Gyarmati.
A harmadik múzeumlátogatói réteget lehet szerinte a legnehezebben bevonzani. Őket ingyenes tárlatvezetéssel és a Múzeumok éjszakáján szervezett szórakoztató programokkal csalogatják. Idén újdonságnak számított, hogy közismert helyi személyiségek, színészek, énekesek, újságírók kalauzolták végig a kiállításon az érdeklődőket. „Egyre több, a kiállításokhoz köthető rendezvényt találunk ki, amellyel az érdeklődést életben tudjuk tartani” – összegzett Gyarmati.
Az arcépítész műhelytitkai
A múzeumigazgatótól megtudtuk, hamarosan nem mindennapi tárlat érkezik a Csíki Székely Múzeumba.
„Embertani kiállítást fogadunk jövő héten a Mikó-várban, amelynek keretében ismert magyar történelmi személyiségek arcrekonstrukcióit láthatják az érdeklődők. A Magyar Természettudományi Múzeum Szóra bírt csontjaink című vándortárlata többek között magyar királyok vagy Janus Pannonius arcát rekonstruálja a látogatók számára. Érdekes szakmát ismerhetnek meg a látogatók: az arcépítészetet” – ismertette röviden a november 14-étől látogatható tárlatot az igazgató.
Hozzáfűzte, hogy a kiállítás nemcsak az anyaországi múzeum anyagát ismerteti, hanem kiegészül a Székelyföldön az utóbbi években végzett ásatások során felszínre hozott csontokból álló régészeti anyaggal.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!