Hirdetés

Kovax-koncert az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja keretében Nagyváradon

•  Fotó: Szigligeti Színház

Fotó: Szigligeti Színház

Nagyváradon koncertezik Kovács Péter, azaz Kovax, Presser Gábor és Zorán zenekarának állandó tagja az október 7–13. között zajló Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának, vagyis a FUX Fesztiválnak a második napján – közölte a szervező Szigligeti Színház.

Krónika

2023. október 03., 10:462023. október 03., 10:46

Kovács Péter, azaz Kovax, a Retro páholy előadás-sorozat 55 esztendős zenei vezetője 33 éve vándorolt ki az országból, és erős szállal kötődik Nagyváradhoz, azon belül is a bábszínházhoz, hiszen édesapja, Kovács György bábszínészként, rendezőként, fordítóként két évtizeden át, 1968 és 1990 között a bábszínház oszlopos tagja volt.

Kovax most édesapja emléke előtt tisztelegve tér vissza gyerekkorának egyik legmeghatározóbb helyszínére, a Zöldfa utcai bábszínház falai közé. A rendezvény az október 7–13. között zajló Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának, vagyis a FUX Fesztiválnak a második napján zajlik.

Hirdetés


Október 8-án 8 órától immár kiforrott művészként, hírnévvel, megbecsüléssel, szakmai elismeréssel a tarsolyában tér vissza Nagyváradra, oda, ahol élete első, korai művészi hatásai érték. A Jöjj vissza, vándor címet viselő, különleges zenei csemegének számító koncerten

olyan vendégekkel lép a nagyváradiak elé, mint Antal István, a nagyváradi Magneton együttes frontembere, aki szintén rendelkezik bábszínházas kötődéssel, illetve Schneider Szilveszter, Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb session zenésze.

Jegyek kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, illetve online a szokott webhelyen, a szigligeti.biletmaster.ro oldalon.

korábban írtuk

A Tüskevár közkedvelt ifjúsági regényből készült musicallel indítja az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház
A Tüskevár közkedvelt ifjúsági regényből készült musicallel indítja az évadot a nagyváradi Szigligeti Színház

Fekete István közkedvelt ifjúsági regényéből készült musicalt mutat be a Szigligeti Színház Lilliput Társulata és Nagyvárad Táncegyüttese szeptember 3-án, vasárnap.

korábban írtuk

Fókuszban a zene: musical és nagyoperett bemutatójára készül, évadot értékelt a nagyváradi Szigligeti Színház
Fókuszban a zene: musical és nagyoperett bemutatójára készül, évadot értékelt a nagyváradi Szigligeti Színház

Évadot értékelt és terveket ismertetett a nagyváradi teátrum: két musicalt és egy nagyoperettet, meseadaptációkat és hagyományőrző projekteket jelentettek be a Szigligeti Színház vezetői és társulatvezetői pénteki sajtótájékoztatójukon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Rómában tűzték műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását

A Teatro di Roma 2026/2027-es évadában is látható lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című előadása.

Rómában tűzték műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadását
2026. június 13., szombat

A Funar-korszaktól a régió legnagyobb fesztiváljáig: elrajtolt a TIFF jubileumi kiadása

A kezdeteket idéző archív felvételek, Nadia Comăneci előtt tisztelgő pillanatok és a jubileumi évforduló hangulata határozta meg a 25. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) péntek esti nyitógáláját.

A Funar-korszaktól a régió legnagyobb fesztiváljáig: elrajtolt a TIFF jubileumi kiadása
2026. június 12., péntek

Filmfővárossá vált Erdély fővárosa

Elkezdődtek pénteken a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 25., jubileumi kiadásának vetítései Kolozsváron. A filmszemle versenyprogramjában magyar alkotás, Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című játékfilmje is szerepel.

Filmfővárossá vált Erdély fővárosa
Filmfővárossá vált Erdély fővárosa
2026. június 12., péntek

Filmfővárossá vált Erdély fővárosa

Hirdetés
2026. június 05., péntek

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon

Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon
2026. június 04., csütörtök

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF

Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF
2026. június 03., szerda

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon

Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron

Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron
2026. június 02., kedd

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök

A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök
2026. május 27., szerda

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás

Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás
Hirdetés
Hirdetés