Kosztolányi Dezsőre emlékeztek Marosvásárhelyen

„Kosztolányi nélkül a magyar költészet olyan volna, mintha nem is létezne, a Nyugat folyóirat és mindaz, ami körülötte kibontakozott, nélküle elképzelhetetlen”– mondta a Látó Irodalmi Színpadán rendezett marosvásárhelyi rendezvényen Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője.

Az írók, költők, filozófusok időrendi sorrendben elemeztek egy-egy jelentős vagy kevésbé ismert Kosztolányi-költeményt. A több mint kétórás est során vita is kialakult, például Kosztolányi rímelési technikájáról. Haller István tanár-író az 1906-ban keletkezett A négy fal között című költemény kapcsán mutatott rá arra, Kosztolányi mennyire jártas volt a régmúlt korok irodalmában. Szerinte ez a vers ugyanakkor „jövőbe siklás az idő tenyerén”.

Balázs Imre József szintén az 1911-es A szegény kisgyermek panaszai ciklus kapcsán mondta: „Néma gyerekek álmait jeleníti meg. Azokét a gyerekekét, akik mindenben felfedezik a rejtélyességet.” Markó Béla a Csáth Gézának című költemény kapcsán (a 32 éves korában öngyilkosságba menekült Csáth Kosztolányi unokatestvére volt) párhuzamot vont a két költő, valamint Kosztolányi és József Attila között. Vermesser Levente író szerint: „Gyanús költő Kosztolányi”.

Majd sorolta, hogy miben más, mint a többiek:  jóképű volt, szerette a nőket, barátai is voltak, mint például Karinthy, az egyik legnagyobb magyar humorista. Feleségét imádta, szeretett és tudott szépen írni. Élete végig fiatalos maradt, és egészen rendhagyó módon örült annak, hogy magyar. Láng Zsolt író az 1929-es költemény, az Ezt hozta az ősz kapcsán versfordításokról is értekezett. Vida Gábor író a Számadás szonett-ciklus egyik verse, az Életre, halálra ürügyén beszélt a búcsúversekről.

Ungvári Zrínyi Imre filozófus Kosztolányinak az irodalomhoz való viszonyulásáról szólt, meglátásáról, miszerint a költőnek nem kell állást foglalnia a napi politikával kapcsolatban, el kell vonulna a maga elefántcsonttornyába. Kovács András Ferenc a Számadás ciklusból a különös hangvételű Ilyenek a fiatalok című költeményt mutatta be, majd a Szeptemberi áhítat című verset: „édes, fanyar muzsika” a vers, lírai szimfónia, fohász, önarckép, apoteózis, ámulat, az ittlét varázslata. Zárszóként Kosztolányi prózai írásából, A kiolvashatatlan vers című esszéből idézett, mondván, hogy „a művész sejtet, az olvasó pedig alkotótárssá válik, és akkor jó a vers, ha ez megvalósul”.