
A marosvásárhelyi Koszorus Krisztina „Koszika” lett a Szebeni Nemzetközi Jazzfesztivál versenyének legjobb énekese.
2016. június 01., 12:342016. június 01., 12:34
2016. június 01., 12:342016. június 01., 12:34
A fesztivál május 23–29. között került megrendezésre, maga a verseny pedig a rendezvény első három napjában zajlott. A teljes versenyprogram élőben követhető volt egyébként a szebeni fesztivál honlapján. A verseny első napján hat együttes versenyzett, köztük Koszorus Krisztina és Szász Csaba (képünkön), aki gitáron kísérte az énekesnőt, másnap nyolc előadó lépett színpadra, majd szerdán került sor a gálára, ahol a zsűri a megszokott négy díj helyett ötöt osztott ki.
A zsűri különdíjában ketten is részesültek: Sandu Bantaş, a jászvásári George Enescu Művészeti Egyetem tanulója, valamint a bukaresti Viorica Pintilie Quartett (Viorica Pintilie – ének, Alexandru Oltean – zongora, Adrian Flautistu – nagybőgő, Iulian Nicolau – dobok). A legjobb kompozíció Giuseppe Dimonte Neukolln című dala lett az olaszországi Pippi Dimonte zenekar előadásában. A legjobb énekes Koszorus Krisztina, a legjobb zenekar pedig a BB Quintet lett, amelynek tagjai a grazi egyetem tanulói: a brazil Marcelo Valezi (tenorszaxofon, fuvola), a horvát Ivar Krizic (basszusgitár), a magyarországi Tóth Lajos (zongora) és Balogh Balázs (dob).
A fesztivál közönsége online szavazhatott kedvencére. Az első nap után a legtöbb közönségszavazatot a bukaresti Groovy Bastards csapat kapta, melynek tagjai Ioana Vişinescu (ének), Mario Nichiforescu (basszusgitár), Leonard Croitoru (zongora), Alex Muşat (dob), Andrei Bălaşa (gitár), másnap pedig a bukaresti Cristina Radu kapta a legtöbb szavazatot a közönség részéről.
A gálán minden díjazott előadott egy zeneszámot. A gálát követő sajtótájékoztatón a zsűri elnöke, Simona Maxim elmondta: Koszorus Krisztina énekhangja, stílusa, improvizációs készsége és hangszínkészlete a legjobb volt a mezőnyben, úgyhogy egy percig sem volt kérdéses, hogy ő lesz az idei legjobb énekesnek járó díj tulajdonosa. A zsűri kiemelte a Koszikát gitáron kísérő Szász Csaba kitűnő gitárjátékát is. A szervezők közlése szerint a verseny célja, hogy egybegyűjtse a romániai és külföldi, dzsesszműfajban tevékenykedő előadókat, zenekarokat, és útjukra indítsa a fiatal zenészeket.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!