Hirdetés

Kortársunk, Csokonai – Közösen készül színházi produkcióra az aradi és a szegedi társulat

Csokonai színdarabja „bábos” jellegű, sokszínűsége miatt a játéknak nagy szabad teret enged •  Fotó: Hadas-Gábor Zsófia

Csokonai színdarabja „bábos” jellegű, sokszínűsége miatt a játéknak nagy szabad teret enged

Fotó: Hadas-Gábor Zsófia

Csokonai színdarabját, az Özvegy Karnyónét állítja színpadra Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője társulatával és a Szegedi Pinceszínházzal közösen. Bár még nem tudni, a járványhelyzet miatt mikor mutathatják be az előadást, Tapasztó Ernő elmondta, készülnek a produkcióval, és hogy Csokonai darabja abszurd elemei, műfaji sokszínűsége miatt akár kortárs darabnak is tekinthető.

Kiss Judit

2020. november 29., 16:362020. november 29., 16:36

Bár a járványügyi korlátozások miatt Romániában és Magyarországon sem tartanak személyes részvételű színházi előadásokat, az élet nem áll le: a Szegedi Pinceszínház az Aradi Kamaraszínházzal közösen két produkcióval is készül a magyarországi Déryné-program támogatásával. Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című darabjából rendez előadást Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője. A premiert november 26-án tartották volna a tervek szerint, a járványügyi korlátozások miatt azonban valószínűleg nem kerül sor rá ebben az időpontban.

Barokk, ciráda, abszurd

A színházak manapság nem játszanak túl sűrűn Csokonai-darabot, kérdésünkre, hogy mégis miért esett a választása az Özvegy Karnyónéra, Tapasztó Ernő azt mondta, nagyon szereti a darabot, kollégái, amikor újraolvasták, szintén szenzációsnak találták. Hozzátette,

Hirdetés

remekül játszik a szituációkkal Csokonai, az Özvegy Karnyóné pedig abszurd elemei, műfaji sokszínűsége miatt akár kortárs darabnak is tekinthető.

„Az időtálló szerzők – Shakespeare, Csehov, Molière – valahogy mindig kortársaink, közel állnak hozzánk, nem tűnik úgy, hogy több száz éve alkottak, inkább úgy, mintha nem telt volna el semennyi idő. Ha jól próbáljuk az előadást, akkor megteremthető az a hangulat, hogy Csokonai ott van köztünk, vele és a szövegein keresztül kommunikálunk, közel érezzük magunkhoz a szöveget” – mondta a rendező. Hozzátette, az 1799-ben írt színdarab szövegét nem írták át mai nyelvezetre.

Idézet
Az a jó a Csokonai-szövegben, hogy rengeteg mindent hoz magával: a barokkot, cirádát, rokokót, de az abszurd színházat is. Ezeket az elemeket kevergetjük az előadásban, folyamatosan játszunk velük. Olyan világot teremtett Csokonai, hogy az nagy szabadságot ad ma nekünk a színpadon, bármit bele tudunk vinni”

– mondta a rendező.

Hozzátette, a Szegedi Pinceszínházzal közös előadás mintegy „rokokósítja” a kortárs színházi elemeket. Az Aradi Kamaraszínház művészei közül Éder Enikő és Tapasztó Ernő lép színpadra.

Tapasztó Ernő nem híve
az online színháznak

A Déryné-program széles körben szólítja meg a magyar színházi élet résztvevőit, s karolja fel a kulturális fejlettség növelésében érdekelt térségeket, összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeire. Tapasztó azt is elmondta, a program úgy épül föl, hogy kész előadásokat válogatnak ki, de olyan szekciója is, hogy új előadások létrejöttét támogatják. Ezt pályázta meg a Szegedi Pinceszínház, amely az Özvegy Karnyóné című előadáson kívül a Vitéz László című produkcióval is készül Tapasztó Ernőékkel közösen.

Idézet
A Vitéz Lászlót nem bábokkal, hanem élő szereplőkkel készítjük. Az Özvegy Karnyóné pedig kicsit bábosan van elképzelve annak ellenére, hogy nem bábok, hanem színészek játszanak benne”

– mondta a rendező.

Úgy fogalmazott, Csokonai színdarabja „bábos” jellegű, sokszínűsége miatt – a rokokó, az abszurd, a barokk egyaránt van benne – a játéknak nagy szabad teret enged. Mindkét előadásnak zajlanak a próbái, akkor fogják közönség előtt játszani, amikor majd lehetséges lesz.

„Tulajdonképpen úgy készülünk, próbálunk, mintha bemutatónk lenne november 26-án, elkészülnek a jelmezek, a díszlet is hamarosan. Valószínűleg nem mutatjuk be online az előadást, én magam nem vagyok híve az online színháznak, hiszen éppen az előadások lényege vesz el” – fejtette ki Tapasztó Ernő. Azt is elmondta,

a járványhelyzet kedvezőtlenül hatott és hat az aradi társulat munkájára is, rengeteg előadásuk lett volna a nyáron is, most ősszel is, most pedig kénytelenek takaréklángon dolgozni.

Az Özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című háromfelvonásos komédia az első magyar tündérbohózat. Hőse, egy gazdag kanizsai kereskedő felesége azt hiszi, hogy özvegységre jutott, mert uráról már két éve nincs hír. Az asszony kezéért és pénzéért ketten versengenek: a két szeleburdi.

A Karnyónéról Vajda György Mihály azt írta 1962-ben a Színházi kalauzban: „olyan modern, minden színpadi esetlenségével együtt, hogy valójában közelebb áll hozzánk, mint bármi, amit a vígjáték műfajában a következő száz év magyar irodalma létrehozni tudott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 13., hétfő

A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait mutatják be Nagyváradon

A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait bemutató tárlat nyílik április 18-án, szombaton Nagyváradon, a római katolikus püspöki palotában – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség sajtószolgálata.

A nagybányai festőiskola ritkán látható alkotásait mutatják be Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Kalotaszegről indult, háromszázezerig jutott a Magyar menyegző

Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.

Kalotaszegről indult, háromszázezerig jutott a Magyar menyegző
2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés