2009. május 22., 10:472009. május 22., 10:47
A Heltai Vendégház kertjében előbb Szabó Attila végtelenített performanszát tekinthetik meg az érdeklődők. Kovács Ildikó bábrendező emlékének szentelik a fesztivál következő momentumát: az 1976-ban bemutatott Özvegy Karnyóné című Csokonai-mű előadása archív felvételének levetítését követően Hegyi Réka moderálásával idézik fel a rendezőnő emlékét.
Sor kerül egy kevésbé szokványos szabadtéri előadásra is. Dan Tilea darabja műfajilag leginkább stand-up tragedy, melyet Arto Fan Hoh címen több éve nagy sikerrel játszik. A darab Vincent van Gogh, Antonin Artaud és Dan Tilea személyén keresztül mutatja be a mindenkori őrült és az egészséges egyén, illetve társadalom konfliktusát, az ebből származó ítéletek objektivitását kérdőjelezve meg. Bán Attila, Ferenczy Botond, Starmüller Géza, Szabó András és Török Tihamér fotóval, installációval, grafikával és festményekkel vesz részt a kortársak fesztiválján. Az irodalmi páholyban a Korunk fiatal szerzői, Láng Orsolya, Papp-Zakor Ilka, Szalma Réka, Váradi Nagy Pál és Visky Zsolt, olvasnak fel műveikből, Cseke Róbert és a házigazdák – Vári Csaba és Balázs Imre József, az antológia szerkesztője – társaságában.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.