2010. november 16., 10:112010. november 16., 10:11
Lázár Prezsmer Endre, a két intézmény vezetője elmondta: a ma kezdődő és szombatig tartó rendezvényen hat magyar játékfilmet és húsz rövidfilmet vetítenek. Remélik, hogy sikerül visszacsábítani a televízióhoz átpártolt nézőket a „széles vásznú világba”, és hogy Kovászna megye településein újra megnyílnak a filmszínházak, és azok is lehetőséget kapnak a mozizásra, akik a filmszínházak megszűnése miatt rá sem szokhattak e műélvezetre.
A vetítések két helyszínen zajlanak: újra rendeltetésszerűen használják a sepsiszentgyörgyi Művész mozit, de a kovásznai Városi Művelődési Házban is lehet filmet nézni. Levetítik az Antigoné című erdélyi játékfilmet, a közönség az alkotókkal, Jakab-Benke Nándorral, Oláh-Badi Leventével, Kürti Istvánnal és Debreczi Kálmánnal is találkozhat. Levetítik Hajdu Szabolcs marosvásárhelyi jeleneteket is tartalmazó Bibliotheque Pascal című filmjét, és a közönség kérésére a Székelyföldön forgatott Varga Katalin című alkotást is.
A fesztiválra meghívták Moldoványi Ferenc magyarországi filmrendezőt, aki bemutatja a Másik bolygó című dokumentumfilmjét. Válogatást mutatnak be a győri Mediawave Film és Zenei Fesztivál műhelygyakorlatain készült rövidfilmekből és fotókból, jelen lesz Hartyándi Jenő fesztiváligazgató és Pettendi Szabó Péter fotográfus. A fesztivált szombaton dzsesszkoncert zárja a temesvári Bega Blues Band és Pierre de Trégomain francia énekes közreműködésével.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.