2012. június 21., 08:382012. június 21., 08:38
A szabadtéri filmvetítés a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat része, a város önkormányzata a MUKKK (Muzsikások, Krónikások, Képírók és Kézművesek) Kulturális és Ifjúsági Egyesülettel közösen bonyolítja le a sorozatot. Gombos Zoltán a városimázs iroda munkatársa a Krónikának elmondta, hiánypótlónak szánták a rendezvényt, hiszen a városban évek óta nem működik filmszínház.
A polgármesteri hivatalt tavaly nyár végén kereste meg egy sepsiszentgyörgyi polgár, azzal az ötlettel, hogy a belvárosi parkban lehetne mozifilmeket vetíteni, akkor már nem volt idő a kivitelezésre, ám idén megvalósították az elgondolást. Minden szerdán 21.30 órától levetítenek egy magyar népmesét, ezt követően pedig egy magyar vagy egy román játékfilmet. Ha nem tudják biztosítani a magyar filmek román feliratozását, gondoskodnak az angol fordításról, mondta Gombos Zoltán. Elsősorban azokat a filmeket mutatják be, amelyekre a Bukaresti Magyar Intézet meg tudja szerezni a jogdíjakat. Gombos Zoltán hangsúlyozta, szeptember közepéig szeretnék folytatni a programot.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.