Ray Cooney kortárs brit drámaíró két darabját is színre viszik a háromszéki társulatok az év végén. A Zakariás Zalán által rendezett Pénz az égből című darabbal zárja az évet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a kézdivásárhelyi Városi Színház pedig a Ketten a neten című vígjátékot mutatja be december 31-én Kolcsár József rendezésében.
2016. december 26., 19:122016. december 26., 19:12
2016. december 26., 19:412016. december 26., 19:41
A Pénz az égből című bohózat az álmokról, az új élet reményéről szól, valamint arról, hogy miként viszonyulnak a szereplők a soha vissza nem térő lehetőségekhez. A pénz iránti hajsza a kezdetben naiv vígjátékot abszurd bohózattá fokozza, amelyben a szereplők kifordulnak önmagukból – írja a színház az előadásról. A darab helyzetkomikumra épülő tipikus bohózat, amikor az egyik szituáció felülírja a másikat. Ebből fakad a nézeteltérés, de a bohózati mechanizmus szerint nincsenek igazi, csak mesterségesen gerjesztett konfliktusok – mondta Zakariás Zalán. A rendező kifejtette, az előadásban a saját esendőségünkön nevethetünk, azon, hogy mennyire változtatja meg értékrendünket a pénz. Egy férfi véletlenül hatalmas összeghez jut, a metróban találja, és azt hiszi, hogy pénzzel új élet, új szerelem, új égtáj és gondolkodásmód vásárolható, holott mindenki a régi marad. „Nem fog csalódni az előadásban az, aki szórakozni, kacagni ül be, és az sem, aki azt is keresi, hogy mi a humor forrása, a mögöttes tartalom” – mondta a rendező. A szilveszteri előadást december 31-én este 6 órai kezdettel láthatja a közönség a színház nagytermében. Az év végi előadást követően, január 3-án este 7 órától tartják a Pénz az égből című előadás hivatalos bemutatóját. Január folyamán az előadást még két alkalommal megtekinthetik a nézők, 4-én és 19-én szintén este 7 órai kezdettel játsszák. Jegyek a Kulturális Szervezőirodában, valamint a Biletmaster.ro weboldalon vásárolhatóak.
A Kézdivásárhelyen bemutatandó vígjáték a szerző Bigámia című darabjának folytatása. John Smith taxisofőr, aki korábban párhuzamos életet élt, két felesége és két háztartása között próbált lavírozni, most ismét kényes helyzetbe kerül. Felnőttek két házasságából származó gyermekei, akik az internet segítségével találtak egymásra. Ismerkedésüket viszont apjuk minden eszközzel igyekszik megakadályozni, és ez számos komikus helyzetet eredményez. A Nagy István fordításában és Kolcsár József rendezésében színpadra állított előadásban jellem- és helyzetkomikumok szintjén is sok az őszinte nevetésre ösztönző pillanat. Jegyek elővételben kaphatók a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában, hétfőtől csütörtökig 8–19 óra között, pénteken 8–15 óráig, valamint előadás előtt egy órával.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!