Hirdetés

Kortalan operettelőadás Kolozsváron

,,Tartózkodtunk a direkt aktualizálástól, sőt korban is visszahelyeztük a történetet a huszadik század elejére – ám éppen ennek köszönhetően válik kortalanná, örökérvényűvé az előadás" – mondta Béres László rendező a Mágnás Miska című operettről, amelyet csütörtökön 18.30-tól mutat be a nagyszínpadon a Kolozsvári Magyar Opera társulata. 

Krónika

2016. október 12., 17:292016. október 12., 17:29

Az előadást Kulcsár Szabolcs dirigálja. A rendező kifejtette, a jól ismert dalok, a mára már klasszikussá vált replikák, helyzetek megmaradtak, mindez azzal a céllal, hogy a szórakoztatás mellett gondolatébresztésre is lehetőséget teremtő előadás szülessen.

„Az operett szórakoztató műfaj, de létrejötte mögött már megírása pillanatában is gondolatiság, üzenet rejtőzik. Úgy tűnhet, hogy »halott műfaj«, hiszen az utóbbi évtizedekben nem íródtak új operettek. Az előadás alkotóinak feltett szándéka bebizonyítani, hogy ez téves felfogás, hiszen minden kornak megvan az eszköztára ahhoz, hogy érvényesen színpadra vigyen száz vagy akár több száz éves műveket is – ezt keressük a Mágnás Miskában: túl a szöveg színrevitelén, elsősorban a paródia, a gag és a stilizáció eszközeivel bizonyítjuk be, hogy ma is lehet érvényes operett-előadást színpadra állítani\" – nyilatkozta Béres László.

Az előadásban Mányoki László, Székely Zsejke, Fülöp Tímea, Chiuariu Lívia, Farkas Loránd, Szabó Levente, Mányoki Mária, Hary Judit, Jordán Éva, Ádám János, Madarász Lóránt, Balázs Borbála, Vigh Ibolya, Rétyi Zsombor, Gergely Elek és Venczel Péter látható. A produkció létrehozásában a rendező alkotótársai voltak: Tasnády–Sáhi Péter dramaturg, Lőrincz Gyula díszlettervező, Ledenják Andrea jelmeztervező, Jakab Melinda koreográfus, Kulcsár Szabolcs karigazgató, Barabás Sándor és Ferenczi Endre hangversenymesterek, Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Nagy Gergő korrepetitorok.

Az előadásra jegyek vásárolhatók az opera jegypénztárában (hétköznapokon 13-19 óra között, és előadások előtt két órával, tel.: 0754-050150, 0371-395790). A következő előadást október 16-án 11 órakor láthatja a közönség a Kolozsvári Magyar Operában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés