2012. november 26., 08:182012. november 26., 08:18
Bálint Tamás, lapunk korábbi munkatársa, Papp Attila Zsolt, Szántai János, és a Krónika munkatársa, Varga László Edgár a Mikes Kelemen Gimnáziumban tartottak alternatív irodalomórát, majd Szonda Szabolcs, az estet szervező Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójának moderálásával a Tein Teaházban találkoztak a közönséggel.
A négy szerző egyébként egy nappal korábban, szerdán az E-MIL által szervezett felolvasókörút keretében Székelyudvarhelyen is fellépett előbb a Tamási Áron Gimnázium diákjai előtt, majd délután a G. Caféban. A felolvasásokkal színesített sepsiszentgyörgyi beszélgetés során Szántai János megfogalmazta, hogy az utóbbi időben bezárultak a csapok, nincs annyi pénz, nehéz a helyzet, és a nehéz helyzetben hisztissé vált az erdélyi magyar irodalmi közélet.
„Hozzászoktunk, hogy nemcsak írunk, hanem egyéb területen is dolgozunk – számokkal foglalkozunk, kocsmát irányítunk, szerkesztünk, hogy legyen miből megélni. Volt egy időszak amikor normalizálódott az irodalmi háttérintézményi rendszer, pályázni lehetett. De ez aztán leállt, így hisztissé vált a szakma” – fogalmazta meg Szántai. Papp Attila Zsolt kifejtette, a 2000-es évek első felétől kezdve fokozatosan újabb szemléletek jelentek meg a szakmában, már nemcsak egy domináns esztétikai szemlélet érvényesül, amely uralná az irodalmi beszédet.
„A korszellem sok újat és jót hoz, de bizonyos szempontból kirekesztő, ezért nekem alkotóként megfelel, hogy nincs korszellem” – szögezte le Papp Attila Zsolt. Varga László Edgár szerint, bár az irodalom nem tömegműfaj, sokan olvasnak, követik a kortárs szerzőket, nem tart attól, hogy elfogynak az olvasók, „és többé a nap sem kel fel”.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.