Hirdetés

A Bánffy-palota udvarára költözik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Két héttel a budapesti Vörösmarty téren zajló 85. Ünnepi Könyvhét előtt, május 29. és június 1. között szervezi meg az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az esemény kolozsvári programjait, amelynek idén a helyszíne is változik.

2014. április 17., 16:572014. április 17., 16:57

Amint a 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke megjegyezte: a „sietségre” főleg azért van szükség, mert így azok a kiadók is el tudnak jönni, amelyek eddig a budapesti eseményre koncentráltak.

„Míg a Vörösmarty téren megrendezett eseményre a Pünkösd utáni héten fog sor kerülni, addig Kolozsváron május 29. és június 1. között ünnepeljük a magyar könyvet. Az időpont megváltoztatása által szeretnénk a ballagási időszakot is minél inkább bekapcsolni, ugyanakkor lehetőséget adni a kiadóknak, hogy mindkét eseményen személyesen is jelen tudjanak lenni” – fogalmazott H. Szabó Gyula.

A rendezvény kulcsfigurája idén a Bánffy-emlékévhez igazodva a 140 esztendeje született író, politikus, Bánffy Miklós lesz, így a könyvvásár a Mátyás király szülőháza előtti térről ezúttal a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palota udvarára költözik.

Az erdélyi magyar kultúra kiemelkedő személyiségére és munkásságára több programpont által is figyelmet fordítanak a szervezők. H. Szabó szerint a negyedik rendezvényen az eddiginél is több kiadóra számítanak, hiszen a visszatérők mellett már sok új kiadó is jelezte részvételi szándékát.

Bodor László, az RMDSZ programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettese arról beszélt, hogy az idei programok kialakításakor nemcsak a kiadók, de a látogatók véleményét is figyelembe vették, így változatos igényeknek igyekeznek megfelelni.

„Idén is igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy minél változatosabb legyen és, hogy minden korosztály megtalálja benne a számára megfelelőt” – tette hozzá Doki Emese, a rendezvény főszervezője.

A könyvek mellett a zenének is fontos szerep jut: május 30-án, pénteken a Jazz MP, valamint a Whisperblast együttes lép az ünnepi könyvhét színpadára, majd pénteken a hagyományokhoz híven a Kolozs megyei iskolások szereplései indítják a napot.

Ezt követően Varró Dániel budapesti költő szerepel, de a slam poetry műfajának magyarországi (Simon Márton, Pion István) és kolozsvári (Márkus András, André Ferenc, Vass Ákos) képviselői is szórakoztatják az érdeklődőket, az este folyamán pedig a Magashegyi Underground gondoskodik a jó hangulatról.

Szombaton a Szarkaláb Néptáncegyüttes, valamint a kolozsvári Indie Folker együttes előadásaira, valamit Ágnes Vanilla nagykoncertjére kerül sor, utóbbiban a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium gyerekkórusa is közreműködik.

Vasárnap a Kvart Egyesület közösségi versmondása, valamint az Életfa Egyesület által szervezett gyerekprogramok után a Bagossy Brothers együttes zárja a rendezvényt. A 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét részletes programja májustól a www.unnepikonyvhet.ro honlapon is megtalálható lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés