
A tavalyi helyszínen, de új időpontban rendezik meg idén a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, a Fogoly (Potaissa) utcában május 12–15. között – közölte lapunk megkeresésére H. Szabó Gyula, a társszervező Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke, a Kriterion Kiadó igazgatója.
2016. április 16., 13:172016. április 16., 13:17
Kérdésünkre elmondta: az idei könyvhét elsősorban Tamási Áron halálának ötvenéves évfordulója jegyében telik, neki és munkásságának szentelik az ünnepi konferenciát is.
„Olyan hangosak voltak már azok a hangok, amelyek azt kérték, hogy a kolozsvári könyvhét ne egy időben legyen a budapesti, Vörösmarty téri rendezvénnyel – mert a kiadóknak gondot okoz, hogy mindkét helyszínen jelen legyenek –, hogy kénytelenek voltunk hallgatni rájuk” – árulta el az időpont-változtatás okát H. Szabó Gyula.
A budapesti rendezvény június 9–13. között lesz. Hozzáfűzte: a városnapokat és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) időpontját is figyelembe kellett venniük, ha egyszer úgy döntöttek, hogy változtatnak a hagyományos időponton. „A tavasz elég ígéretesnek mutatkozik, remélem, nem lesz esős majd a hétvége” – fűzte hozzá H. Szabó.
Mint részletezte, a Fogoly utca mellett idén is lesznek események a többi hagyományos helyszínen is, így a Minerva-ház, a Kolozsvár Társaság székhelye, a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-ház Óváry terme is helyet ad különböző eseményeknek. Szintén kiemelt rendezvénynek szánják a Szilágyi Domokos-megemlékezést a költő halálának és az Öregek könyve megjelenésének negyvenéves évfordulója alkalmából.
„Attól érdekes a dolog, hogy a kötet most jelent meg először románul is, a Kriterion két nyelven adta ki” – magyarázta H. Szabó. Ebből az alkalomból szerveznek egy fordítói kollokviumot is, mert azt szeretnék, hogy a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik speciális mozzanata és témája a fordítás legyen. „Nagyon sok jó fordító dolgozott és dolgozik Kolozsváron, maga Szilágyi Domokos is kitűnő műfordító volt” – mutatott rá H. Szabó Gyula.
Vendégként meghívták Budapest II. kerületi önkormányzatának képviseletét, hiszen ott nagyon sok művelődési intézmény található, sok művész is ott él, az ő programjuk tovább színesíti majd a kolozsvári kínálatot. Hozzátette: a fesztivál végleges programja később alakul ki.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!