A könyvolvasó berendezések a lehetőségekhez mérten visszaadják a papíralapú könyvek hangulatát: a digitalizált szöveg is lapozható, a lábjegyzeteket, sőt akár a szamárfüleket is megjeleníti. A forradalmi újdonságot jelentő berendezések nemcsak bámulatot váltottak ki a frankfurti megnyitó óta, hanem vitákat is kirobbantottak. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban vetették fel, hogy az úgynevezett „e-book” veszélyezteti a hagyományos könyvpiacot, ugyanis a papíralapú könyvekhez képest jóval alacsonyabb áron kínálják a szövegeket, mert az elektronikus változathoz nincs szükség nyomdára, papírra és borítóra sem. A hagyományos kiadók képviselői szerint egyenlő versenyfeltételeket kellene biztosítani mindkét fél számára. A megkérdezettek nehezen tudják elképzelni, hogy az emberek előnyben részesítenék az elektronikus olvasást, főként hogy sokan már így is úgy vélik, túl sok az elektronika a közvetlen környezetükben. A most bemutatott berendezések újszerűségükkel feltűnést kelthetnek, de a mindennapokban nem, inkább csak utazáskor jelentenek előnyt a helytakarékosságuk miatt.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.