
Fotó: A szerző felvétele
2011. november 07., 08:102011. november 07., 08:10
A könyvbarátok péntek délutántól szombat estig látogathatták az egymást érő könyvbemutatókat és beszélgetéseket, miközben meg is vásárolhatták a nekik tetsző kiadványokat. Idén is a nagyváradi szerzők friss könyveire fektették a hangsúlyt a szervezők, vagyis a Várad Kulturális Folyóirat, az Europrint Kft., illetve a Riport Kiadó. Az ünnepélyes megnyitóra pénteken délután került sor, amelyet könyvbemutatók sorozata követett: Králik Lóránd ezúttal Kínában járt, erről írt érdekes útirajzot, bemutatkozott a Spanyolnátha művészeti folyóirat, Banner Papp Mária Papp Magdáról írt emlékkönyvét hozta el, s új verseskötetével Váradra látogatott Markó Béla is. Este a Noran Kiadót mutatta be Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője.
Pénteken Péter. I. Zoltán, Tasnádi-Sáhy Péter, Demény Péter, Székely Ervin és Darvay Nagy Adrienn mutatta be új köteteit, majd a Várad különszámát ismertették. Délután a Riport Kiadó új szépirodalmi sorozatának első három kiadását, Karácsony Benő Napos oldal, Kinde Annamária Hóbanévad, illetve Sorbán Attila A püspök úr pálinkát iszik című könyveit mutatták be. A Libri Kiadó bemutatkozása után lapunk korábbi munkatársa, Papp Sándor Zsigmond mesélt sok humorral most megjelent első regényéről, amelyet nem kevesebb mint hét éven át írt.
A Semmi kis életek című regény a romániai rendszerváltásnak állít emléket. Az újságíró számára nem volt könnyű megszokni, hogy egy regény megírásánál kevéssé számít, éppen hány karakteres a szöveg, annál nagyobb szükség van azonban önfegyelemre és rendszerességre, hogy mindennap haladhasson legalább egy kicsit a munkával.
Szilágyi Aladár váradi publicista etnoriport-könyveinek harmadik kötetéhez érkezett. A Romániában elszigetelten élő magyar közösségek életét mutatja be benne színesen és olvasmányosan, de felbukkan magyar többségű vidéken kvázi „szórványban” élő romániai román közösség is. Szilágyi Aladár és sofőrje, útitársa, fotósa és főszerkesztője, Szűcs László sok kedves anekdotát és élményt elmesélt Magyarigenről, az Alszegről, a Gyimesekből, de még Abrudbányáról és Verespatakról is, ahol sajnos a magyar lakosság aránya már évtizedek óta igen csekély, a tervezett aranybánya nélkül is. A könyvmaraton utolsó könyvbemutatója színészéletrajz volt: Simon Judit újságíró Halasi Erzsébet váradi színművészről írt könyvet annak örömére, hogy a művésznő idén épp ötven éve játszik a váradi színpadon.
A könyvbemutatón Halasi Erzsébet maga is részt vett, számos színészkollégájával együtt, akik ebben a hónapban, a jubileum alkalmából ünnepi előadást is tartanak. A könyvmaraton időtartama alatt a bemutatott könyveket a színház földszinti előcsarnokában lehetett megvásárolni, illetve a jelen lévő szerzőkkel dedikáltatni.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.