A bemutatón szerző és interjúalanya egyaránt jelen volt: Erdély két nagy püspöke, Jakab Antal és Márton Áron egykori tanítványa, Vencser László és az Új Katedra című pedagógiai folyóiratot szerkesztő Varga Gabriella között hosszúra nyúlt, a könyv keletkezésének rejtettebb oldalait is feltáró párbeszéd alakult ki. A szerző 2007-ben találkozott a gyergyóditrói születésű Vencser Lászlóval, ekkor született a gondolat, hogy interaktív beszélgető regényt írjon a Linzben élő kanonokról és annak nem mindennapi életéről.
Mint Varga Gabriella fogalmazott, sok esetben a kérdés feltevése nehezebb volt, mint az arra születő válasz. Vencser László 60 éve ugyanis nem magánügy, hanem közügy. Az életrajzi elemeket felvonultató mű valójában dokumentum, szépirodalmi igénnyel megírt legújabb kori történelem. A könyv rámutat az összmagyarság képviselőinek, közéleti szereplőinek, ugyanakkor az egyszerű kisembereknek a gondjaira, sikereire és kudarcaira, rendkívül hiteles tükörképet nyújtva a mai társadalomról.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.