Hirdetés

Költöznek a magyar közszolgálati hírműsorok

Keddtől az MTI felel a Duna Televízió híradójáért és on-line felületéért – mondta Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója a Duna Tv hírterületen dolgozó munkatársai részére szervezett tájékoztatón.

2011. február 09., 10:272011. február 09., 10:27

Elmondta: a Duna Tv és az MTV híradóinak szakmai irányítása Élő Gábornak, a hírcentrum vezetőjének és Hegedűs István főszerkesztő-helyettesnek a feladata, Bujdosó Anna, a Duna Tv híradó-főszerkesztője pedig a Magyar Televízió Kunigunda utcai telephelyére költöző hírműsorok egyik turnusvezetője lesz.

A költözés menetéről szólva az MTI vezérigazgatója azt mondta: a Duna Tv híradós és on-line csapata átköltözik az óbudai telephelyre, és feltehetőleg április elején valósul meg az, hogy azonos helyszínről jelentkezik a Duna Tv és az MTV híradója. Hangsúlyozta, hogy az átszervezés nem jelenti azt, hogy az egyik intézmény átveszi a hatalmat a másik felett. Élő Gábor, az MTI hírcentrumának főszerkesztője azt mondta: az MTV és a Duna Tv külön híradói áprilistól egy stúdióban, de a jelenlegi arculattal és emberekkel fognak készülni. Mravik Zsolt, az MTI-nél létrejövő hirado.hu egyesített híroldal főszerkesztője az átalakulás részleteiről azt mondta: a közmédiumok on-line kiadású híreit a jövő héttől az MTV székházából szerkesztik. A közmédiumok híreit összesítő hirado.hu arculata március közepén vált újabbra, a dunatv.hu új arculata pedig  decemberben indul. Belénessy Csaba szerint újjászervezik a határon túli tudósítói hálózatot, az MTI hírcentruma és a hírháttérműsorok a tudósítói pontoktól egyaránt szabadon rendelhetnek bejátszásokat, tudósításokat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés