2010. szeptember 01., 09:232010. szeptember 01., 09:23
„Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a szabadságban eltöltött 20. évadját kezdi meg színházunk, az ország gazdasági és morális válsága azonban, úgy tűnik, éppen most csúcsosodik. Az ország most van a mélyponton, és ez egy optimista vélemény” – fogalmazott Tompa Gábor igazgató a Kolozsvári Állami Magyar Színház tegnapi évadnyitó sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a társulat a megalázó fizetéscsökkentésekkel és egyéb megvonásokkal küzd, a 2010/2011-es évad mégis gazdag, változatos programot kínál a közönségnek. „Világhírű rendezőket hívtunk meg, az egyetemes drámairodalom remekművei és a kortárs szerzők színjátékai közül egyaránt válogattunk, de költői estekre, komolyzenei és dzsesszkoncertekre is számíthat közönségünk, és egy nagyszabású színházi fesztivált is szervezünk idén” – foglalta össze röviden az évad terveit Tompa. A kolozsváriak júniusig 12 bemutató előadást tekinthetnek meg, elsőként William Shakespeare Szeget szeggel című darabját mutatja be a társulat szeptember 22-én Mértéket mértékkel címmel, a világhírű Matthias Langhoff rendezésében, akit a brechti színház egyik megújítójaként tartanak számon – dolgozott többek között a Berliner Ensemble-ben, amelynek igazgatója is volt. A nagytermi bemutató után október 5-én egy stúdió-előadásra is sor kerül: Visky András Alkoholisták című színművét Tompa Gábor rendezte. Október 8-án Dominique Serrand rendezésében Arisztophanész Lüszisztraté című művét adják elő. Az évad egyik érdekessége lesz a Verespatak című darab, amelyet három fiatal román rendező, Gianina Cărbunariu, Andrea Vălcean és Radu Apostol a társulat színészeivel közösen alkot meg. A három rendező a színészekkel együtt Verespatakra látogatott augusztusban, ahol számos lakossal készítettek interjút a tervezett aranybányanyitásról, ebből az anyagból születik majd meg szeptember közepéig a darab szövege, az előadást pedig november végén mutatják be. Az évad első felében még két bemutatót tart a társulat: Tompa Gábor viszi színre Georg Büchner Leonce és Lénáját, az év végén pedig Gogol Egy őrült naplója című művét láthatja a közönség a Tranzit Házban Tom Dugdale rendezésében.
Visky András művészeti vezető a színház új, úgynevezett Off-programjáról beszélt. „Ebben az új programban a színházunk művészei olyan projekteket javasolnak, amelyek experimentálisabb színházi nyelven szólalnak meg, és közvetlenül megszólítják a színházlátogatókat” – magyarázta Visky. Mint mondta, az egész Off-program abból indult ki, hogy a színészek saját ötletekkel jelentkeztek, amelyek megvalósítására az idei évadtól kezdődően rendszeresen lehetőséget kapnak. A program részeként Dimény Áron és Albert Csilla rendezi és játssza majd Visky Tiramisu – Megöltem az anyámat című művét. Ezt a bemutatót 2011 januárjában láthatja a közönség.
Tompa Gábor a 2. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválról is beszélt, amelyre december 1–13. között kerül sor. A fesztiválra meghívott társulatok nemcsak a színházban, de a Tranzit Házban, az Ecsetgyárban, a román színházban és a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum udvarán is játszanak majd, és az ország néhány színházán kívül horvátországi, lengyelországi, magyarországi, hollandiai, izraeli, spanyolországi és franciaországi színházak is részt vesznek a programban. A kolozsvári színház számos fesztiválon vesz részt a következő évadban, májusban egész hónapban fesztiválokon szerepelnek, így az itthoni közönség vendégjátékokat tekinthet meg, többek között a budapesti Vígszínház játszik Kolozsváron.
Bár gazdag, több világklasszis műveit tartalmazó repertoárt állított össze Kövesdy István rendező, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója, több színész úgy véli, hogy az évadterv „nem az igazi”. Kárp György ügyvezető igazgató és Szélyes Ferenc színművész is hiányolja a repertoárból a klasszikus magyar színműveket.
Kövesdy István szerint kitűnő vígjátékok szerepelnek a repertoárban, amelyek méltán tarthatnak számot közönségsikerre. „A bérletes előadások a Švejk, Hašek regényének Spiró György átdolgozta változata, Csehov Platonovja, Shakespeare Makrancos hölgye, valamint Feydeau fergeteges vígjátéka, a Bolha a fülbe – utóbbit magam rendezem –, olyan művek, amelyeken jól fog szórakozni a közönség” – mondta lapunknak Kövesdy. A gyereknézőkre mindenképpen számítanak. A Pinokkiót a múlt szezon végén állították színpadra, egyszer adták elő a gyermeknapon. A másik gyermekelőadás Bagossy László színházi rendező meséje, A sötétben látó tündér alapján készült, és az ifjú Patkó Éva rendezésében láthatja a közönség.
Bár idén a minisztériumi támogatást lefaragták, a Tompa Miklós Társulat vezetője bízik benne, hogy magyarországi támogatást is kapnak. Decemberben szeretnék többnapos rendezvénnyel ünnepelni Tompa Miklós rendező születésének századik évfordulóját, és ekkor emlékeznének meg a Kovács György-centenáriumról, és arról is, hogy Harag György rendező, színész idén lett volna 85 éves. Erre az alkalomra a Tompa Gábor rendezte Három nővért hozzák el Kolozsvárról, képzőművészeti kiállítás is lesz híres színészek portréiból, meghívják azokat az idős színészeket, akik még együtt dolgozhattak Tompa Miklóssal és a Székely Színház egykori nagy nemzedékével.
Kövesdy István hangsúlyozta: mióta átvette a társulat vezetését, nőtt a színházlátogatók száma. A társulat egyébként új taggal gazdagodott. A vásárhelyi ifjú végzős színészek közül Gecse Ramónát szerződtette a nemzeti színház.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.