2013. március 01., 07:462013. március 01., 07:46
A slam poetry története egyébként 1984-ben indult Amerikában, a rap és a költészet érdekes elegyeként lehetne meghatározni, lényegi vonása a verseny: az előadók közönség előtt mérik össze tudásukat. A nagy tömeg és a már az est elején kialakult felfokozott bulihangulat miatt a szervező Balázs Imre József költő, egyetemi tanár csak röviden beszélgetett felvezetésképpen a meghívottakkal, arra kérve őket, hogy mutatkozzanak be a közönségnek.
Simon Márton elmondta: tíz éve ír verseket, a slam poetry műfajával pedig az utóbbi egy évben kezdett komolyabban foglalkozni, de fordítóként is dolgozik. Első verseskötete 2010-ben jelent meg Dalok a magasföldszintről címmel.
Závada Péter azzal kezdte, hogy 15 éve működik a Süveg Márkkal (Saiid) közösen indított hiphopformációjuk, amelynek eddig két lemeze jelent meg – ezt a közönség hangos ovációval fogadta. 2012-ben jelent meg első verseskötete a budapesti Libri Kiadó gondozásában (Simon Márton szerkesztésében) Ahol megszakad címmel.
Pion István elmondta: neki egyelőre nincs önálló kötete, de idén napvilágot lát az első verseskötet Atlasz bírja címmel. Érdekessége egyébként az lesz, hogy a slam poetry műfaj sem fog hiányozni belőle, hiszen a szerző az első országos slam poetry bajnokságon vált ismertté szélesebb körökben. Erre egyébként a szerző utalt is, kifejtve, hogy két társával ellentétben ő a rapszövegeket is szereti leírva látni.
Závada elmondta: szétválasztja életében a két műfajt: a verset inkább leírva szereti látni, a rap- és a slamszövegeket pedig inkább élő szóban szereti előadni. Simon Márton ezzel szemben nem tett nagy különbséget a két műfaj között, mint mondta, olyan, mintha valaki ruhát vált, nem érzi skizofrénnek a helyzetet.
A felolvasás egyébként érdekes ívet mutatott, a szerzők először a jól ismert, népszerű slamszövegeket adták elő, amelyek jól rezonáltak a zsúfolt klubteremben, amikor azonban a komolyabb témákat boncolgató verseket kezdték el felolvasni, alábbhagyott a hangulat, akadtak filológusok, egyetemi tanárok is, akik hangosan beszélgetve kérdezgették, hogy mért nem jönnek inkább „vicces” szövegek. A végére aztán megint előkerültek a „pörgősebb” szerzemények, így jó hangulatban ért véget a felolvasás.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.