
Fotó: Facebook/Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hét országból több mint harminc meghívott érkezik november 26. és 28. között, negyedik alkalommal megszervezett Kolozsvári Kikötőbe, amelyet az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervez: az egyesület ismét elhívja a kincses városba a Kárpát-medence fiatal magyar szerzőit.
2018. november 24., 12:372018. november 24., 12:37
A tizennégy – Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Magyarországról érkező – szerző kolozsvári bemutatkozásán kívül három román és három lengyel szerző is fellép; a Donau Langue programpontban magyar, román és szlovén folyóiratok szerkesztői szólnak a folyóiratok jelenlegi állapotáról. A Kikötő műsorában két könyvbemutató és koncert is helyet kap. A bukaresti Balassi Intézettel, a Helikonnal és a Szépirodalmi Figyelővel közösen létrehozott eseménysorozaton fellép (délelőtt középiskolákban, esténként a Bulgakov kávéházban):
A fiatal román szerzők közül Marius Aldea, Robert G. Elekes és Vlad Pojoga lesz a Kikötő vendége a rendezvény első napján. A második napon érkező lengyel hajó fedélzetén Rafal Gawin, Piotr Lamprecht és Dawid Mateusz foglal helyet. A harmadik napon a Donau Langue égisze alatt Duna menti országok folyóiratainak a szerkesztői beszélgetnek. A résztvevők: Sebastian-Vlad Popa, a besztercei Infinitezimal főszerkesztője, Tibor Hrs Pandur, a szlovéniai Idiot szerkesztője, Demus Zsófia, a budapesti Szépirodalmi Figyelő szerkesztője és Karácsonyi Zsolt, a kolozsvári Helikon főszerkesztője.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!