Sinkó Ferenc
Fotó: Biró István
Az előadás annak a lehetőségét, fontosságát mutatta meg számomra, hogy ne csak a rögzített, kanonizált dolgokat, hanem a létezés kétségbeejtő egyszerűségét is bemutassuk – avatott be a kulisszatitkokba Dimény Áron színművész a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hormon című installáció-előadásának keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.
2017. május 02., 23:282017. május 02., 23:28
A produkciót május 6-án, szombaton este 8 órakor mutatják be a színház stúdiótermében. Visky András, az intézmény művészeti vezetője úgy vélte, az 5 próbálkozás az együttlétre alcímű előadás bemutatása annál is inkább indokolt, mert „hormonzavaros korban élünk”.
Sinkó Ferenc, a produkció rendezője ugyanakkor elárulta: annyiban szokatlan előadásról van szó, hogy leginkább lineáris történet nélküli színházi installációként írható le. Azt is megtudhattuk, hogy eredetileg hét férfi színésszel szeretett volna együtt dolgozni, de végül nem úgy alakult. Adorjáni Panna, a produkció dramaturgja ugyanakkor úgy értékelt: abban áll az előadás különlegessége, hogy nem egy kész állapotot mutat be, sokkal inkább
Az előadás ráérősen és zavartalanul áramló folyam egy csoport alakulásáról, ugyanakkor ajándékba adott idő, amely alatt a néző az együttlétről és egyedül maradásról gondolkodhat – hangzott el. Carmencita Brojboiu díszlettervező úgy fogalmazott, már alig várta, hogy részt vegyen ebben a színházi kísérletben. Mint részletezte, egészen másfajta alkotási folyamat révén készült a produkció, mint amilyenhez általában hozzá vannak szokva a színházban.
Az előadásban szereplő színészek visszatérő gondolata: számukra az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy nem hagyományos értelemben vett szerepet kellett megformálniuk, az előadás ugyanis saját, személyes jelenlétükre épít.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!