Kolozsvári származású jogtudós kapta a magyarországi ombudsmanok elismerését

Vékás Lajos professzor a Sapientia-egyetem első díszdoktora •  Fotó: Sapientia.ro

Vékás Lajos professzor a Sapientia-egyetem első díszdoktora

Fotó: Sapientia.ro

Többek között Vékás Lajos jogtudós, akadémikus kapta idén a magyarországi ombudsmanok által alapított Justitia Regnorum Fundamentum-díjat – olvasható az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Krónika

2018. június 29., 18:472018. június 29., 18:47

2018. június 29., 18:492018. június 29., 18:49

Az elismerést Székely László, az alapvető jogok biztosa, Szalayné Sándor Erzsébet nemzetiségi és Bándi Gyula jövő nemzedékekért felelős biztoshelyettesek adták át az ombudsmani hivatal megalakulásának évfordulóján. Az 1939-ben Kolozsvárt született Vékás Lajos professzor kitüntetésével az ombudsman azt ismeri el, ahogyan a jogtudós munkássága szolgálta és szolgálja az alapvető jogok érvényesülését, az alaptörvényben is elismert alkotmányos értékek és államcélok megvalósulását.

Az indoklás kiemeli Vékás Lajos szerepét az új polgári törvénykönyv előkészítésében, oktatói tevékenységét és a magánjog, különösen a polgári jog és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok jogának kutatásával szerzett európai hírnevét.

A Széchenyi-díjas jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től társadalomtudományi alelnöke 1990 és 1993 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1992 és 1997 között pedig a Collegium Budapest rektori tisztségét töltötte be. Különben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem első alkalommal éppen Vékás Lajosnak adományozott Doctor Honoris Causa címet, a felsőoktatási intézet szenátusa 2017. május 12-i kolozsvári nyilvános ünnepi ülésén tüntette ki a professzort.

Kitüntették a magyarországi ombudsmanok Mayer Évát, a Barátság – nemzetiségi kulturális és közéleti folyóirat felelős szerkesztőjét is. Mayer Éva a méltatás szerint évtizedek óta fáradhatatlanul, kiváló szakértelemmel és empátiával segíti a nemzetiségi kulturális jogok érvényesülését. A díjat kiemelkedő újságírói, szerkesztői és kultúraszervezési tevékenysége elismeréseként vehette át. „A Barátság folyóirat, amelynek alapítója és felelős szerkesztője, nemcsak beszámol a hazai nemzetiségek életéről, rendezvényeiről, művészeti és tudományos teljesítményeiről, de fontos szerepe van a kisebbségpolitikai közélet alakításában is” – fogalmaztak. Hozzátették: a díj egyben a magyarországi német nemzetiségi újságírás és audiovizuális média elmúlt évtizedeinek elismerése is, amelynek Mayer Éva aktív alkotója is volt.

A harmadik kitüntetett Kerekes Sándor környezetgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Kaposvári Egyetem tanára. „Kerekes Sándor egyetemi tanárként és azon túl is próbál hatni azokra a politikusokra, hivatalnokokra, gazdasági vezetőkre, akiknek hatalmukban áll tenni a fenntartható fejlődés érdekében” – áll a díj indoklásában. A Justitia Regnorum Fundamentum-díjat az ombudsmanok 2007-ben alapították. Az elismeréssel olyan embereket tüntetnek ki, akik kiemelkedő eredményt értek el az alapvető jogok, különösen a gyermekjogok, a veszélyeztetett társadalmi csoportok jogai, a nemzetiségi jogok, illetve a környezetvédelem területén. A Justitia Regnorum Fundamentum, „Az igazság a birodalmak alapja” I. Ferenc osztrák császár és magyar király jelmondata volt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson