Hirdetés

Kolozsvári operasiker Budapesten

Két telt ház, közel 4000 néző fogadta Budapesten a Kolozsvári Magyar Opera vendégszereplését. A társulat pénteken és vasárnap a budapesti Magyar Állami Operaház meghívására Verdi Luisa Miller című háromfelvonásos operáját játszotta az Erkel Színház színpadán. 

Krónika

2015. március 09., 19:422015. március 09., 19:42

A mű Verdi Schiller-trilógiájának egyik darabja, a trilógiát 2013 végén mutatta be a kolozsvári dalszínház. Pataki Adorján, Veress Orsolya és Szilágyi János kolozsvári művészek olyan budapesti nagy kedvencekkel énekelték Verdi áriáit a hétvégén, mint Kolonits Klára, Károlyi Katalin, Kovács István és Busa Tamás.

„Egyre látványosabban beérni látszanak a 2006-ban megkötött együttműködési szerződés gyümölcsei. Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy a kolozsvári társulat maga is úgy érzi, mintha hazajönne az Erkel Színházba, ugyanakkor az Erkel közönségének nagy száma is bizonyítja, hogy számít a vendégjátékokra.

A budapesti operakedvelők figyelemmel kísérik a kolozsváriak érkezését, mind a kuriózum, mind a repertoár végett is. Okosnak látom, hogy nem slágerekkel jövünk ide, hanem különleges művekkel – olyan erőpróbákat vállalva – amelyek hiánycikknek számítanak máshol. Ezzel hozzájárulunk a magyar operaházak repertoárjának színesítéséhez” – nyilatkozta Selmeczi György karmester, a Verdi Schiller-trilógia művészeti vezetője.

A kolozsvári társulattal rendszeresen együttműködő budapesti karmester szerint középtávú terveiket figyelembe véve ez az együttműködés „nem alkalmi fellángolás, hanem egy jövőbe tekintő koncepciós tervre épülő közös munkafolyamat”. Hozzátette, ennek eredményeként a kolozsvári társulat „világszínvonalat képes felmutatni”, hiszen a művészek a legnívósabb társaságban is megállják helyüket. „A rendszeres látogatásokat a Magyar Állami Operaházba és az Erkel Színházba egyértelműen sikertörténetnek tudom nevezni” – összegzett Selmeczi.

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója is pozitívan értékelte a budapesti vendégszereplést. „A mostani siker újabb garancia a hosszú távú együttműködésre. A társulatnak többször lesz alkalma megjelenni a budapesti operaévadban, ezáltal közelebb kerülve az európai operák vérkeringéséhez” – fogalmazott az igazgató.

Okovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója és Szép Gyula megállapodott az együttműködés újabb állomásában: a tervek szerint szeptember 24-én Wagner A szerelmi tilalom című operáját mutatják be a két intézmény koprodukciójában Kolozsváron. A budapesti Állami Magyar Operaház javaslatára Szabó Máthé rendező, Cziegler Balázs díszlettervező és Tihanyi Ildikó jelmeztervező dolgozik majd a kincses városban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés