Hirdetés

Kolozsvári olvasóival találkozott Láng Zsolt a Korunk Akadémia meghívására

Igazi csemegét, ismert erdélyi írókkal, költőkkel a jövőben készült interjúkat tartalmazó kötetét is bemutatta Láng Zsolt író, a Látó szerkesztője, a Korunk Akadémia által szervezett szerdai kolozsvári estjén.

2011. november 18., 09:102011. november 18., 09:10

Amint a házigazda, Balázs Imre József elmondta: a meghíváskor még ő maga is azt hitte, hogy főképpen a Bestiárium Transylvaniae regényfolyamának A föld állatai címmel megjelent negyedik kötetéről fognak beszélgetni, időközben azonban megjelent A jövő emberei című kötet, amelyben fiktív kérdezőknek adnak interjút többnyire a 2040-es, 2060-as években olyan szerzők, mint a házigazda, Balázs, Imre vagy Kovács András Ferenc, Markó Béla és Visky András.

A szerző bevallotta: nem tud nevetés nélkül beszélni erről a könyvről, amely mindössze 100 példányban jelent meg a magánkiadásában, a csíkszeredai Bookart Kiadó ugyanis az utolsó pillanatban visszakozott, mivel „a székelység nincs valami jó színben feltüntetve” a kötetben. A kötetet egyébként Kovács András Ferenc költő, a Látó főszerkesztője szerkesztette, akivel 2029-ben, az irodalmi Nobel-díj átvétele után készült képzeletbeli interjú. „Egyes részeknél megjegyezte ugyan, hogy ő nem is szokott ilyeneket mondani, de becsületére váljék, hogy nem változtatott a szövegen” – mesélte Láng. A szerző a közönség derültségére éppen a beszélgetés házigazdájával 2061-ben készült interjút olvasta fel.

Ugyancsak idén jelent meg egyébként a kolozsvári Koinónia kiadásában az Állomás, éjszaka című kötet, amelyben 10 szerző folytatta Bodor Ádám azonos című novelláját. Amint kiderült, Láng novellája egy sikertelen filmforgatásról szól.

A föld állatai és a regényfolyam kapcsán elhangzott: az első rész, Az ég madarainak elkezdésekor tudta, hogy az az Erdélyi Fejedelemség 150 évének bemutatásától a sorozat végén eljut a jelenbe, amely íróként számára éppen az 1989-es forradalom, hiszen egy mű jelen ideje sosem az, amelyben íródik. Mint mondta, a sorozat ötödik, utolsó részében az eddigi kötetekben szereplő 52 állat enciklopédiaszerű rövid leírása fog szerepelni, és az őket vizsgáló tudósok túlvilági vitái. Balázs Imre József az est végén elmondta: 2012 első hónapjaiban olyan szerzőket várnak, mint Esterházy Péter vagy Zalán Tibor.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés