
Maksay Ágnes, a Lángolj és világíts című dokumentumfilm rendezője (jobbra)
Fotó: Video Pontes
Kolozsvári alkotók filmje nyerte el a Magyar Mozgókép Fesztivál legjobb zeneszerzőnek járó díját a hét végén Balatonfüreden, a Lángolj és világíts című dokumentumfilm zenéjét Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester szerezte.
2021. június 28., 10:392021. június 28., 10:39
A fesztivál négy napja alatt csaknem 90 magyar alkotást vetítettek Balatonfüreden és Balatonalmádiban. Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, a magyar filmgyártás 120 éves évfordulója előtt tisztelegtek a fesztivál megrendezésével – írta az MTI.
Káel Csaba hangsúlyozta, a díjjal szeretnék megköszönni a művészek által nyújtott számtalan filmélményt, egyúttal a csodálatukat is igyekeznek kifejezni az elismeréssel.
A Post mortem című film négy, a Pilátus három, a Természetes fény alkotói pedig két kategóriában is nyertek. Bereményi Géza író-rendező, valamint Mécs Károly, Moór Marianna és Tordai Teri színművészek kiemelkedő pályáját is elismerte a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal, az ünnepélyes átadót szintén a fesztiválon tartották Balatonfüreden.
Maksay Ágnes és Filep Farkas filmje bepillantást enged a ma is Zirchez tartozó dallasi apátság és iskola ünnep- és hétköznapjaiba. A filmben a történelmet író, intézményalapító magyar atyák vallanak a múltról, tanítványaik – köztük a mai dallasi apát – a magyar gyökerekből kinőtt jelenről és jövőről. A filmet Maksay Ágnes rendezte.
A VideoPontes stúdió vezetője mellett a film másik két kolozsvári alkotója, operatőre Filep Farkas és László Loránd, a producer Lajos Tamás, gyártó a budapesti Film Positive Kft. Maksay Ágnes a hétvégi díjátadó után elmondta, rengeteg oka van annak, hogy Selmeczi György írta a zenét, és ez az okok egyformán fontosak.
“Szeretem a zenéjét, legyen szó az általa komponált misékről vagy filmzenékről. Az egyházzene mindig is szívügye volt Selmeczinek, tehetségét és tudását szereti a vallás és az egyház közegében érvényre juttatni, mégpedig belső késztetésből. Nem ugyanaz a generáció vagyunk, de mégis ugyanazon az értékrenden nevelkedtünk, mindkettőnk életében a kolozsvári polgári és keresztény értékrend volt a meghatározó, és az ma is” – mondta Maksay Ágnes.
Selmeczi György Európa számos országában bemutatkozott már karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!