Hirdetés

Kolozsvár kulturális fővárosi esélyeit latolgatták

A kulturális élet, a civil szféra és az önkormányzatok képviselői is részt vettek a csütörtökön a kolozsvári Ecsetgyárban rendezett konferencián, melynek témája a Kolozsvár 2020 – Európa Kulturális Fővárosa program volt.

2011. június 03., 10:012011. június 03., 10:01

A szervezők megfelelő fórumot szerettek volna biztosítani a program stratégiájának előkészítéséhez, a főbb szempontok és irányvonalak meghatározásához. Szalay Tamás, a Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa program kulturális igazgatója az általa irányított projekt stratégiájáról, problémáiról és fogadtatásáról beszélt. Fontosnak tartotta kiemelni a média szerepét, amelyet már a tervezési, majd a kivitelezési folyamatba is be kell vonni a sikeresség érdekében. Ennek legfőbb oka, hogy a média biztosíthatja a különböző szereplők közötti kommunikációhoz szükséges fórumot, illetve elősegítheti a programok nagyobb látogatottságát. Szakáts István a Kolozsvár 2020 Kezdeményezés, valamint a Kolozsvár 2020 Társulás tagjaként tisztázta a két különálló szervezet szerepét.

A Kolozsvár 2020 Kezdeményezést a kulturális élet és a civil szféra képviselői hozták létre, hogy szakértői diskurzusok kezdeményezésével, a művészek és a közösség mozgósításával segítsék a programot. A Kolozsvár 2020 – Európa Kulturális Fővárosa program jogi keretét az önkormányzat által létrehozott Kolozsvár 2020 Társulás valósítja meg. Florin Moroşanu a polgármesteri hivatal részéről a két szerv munkája és tagjai közötti átfedésekre hívta fel a figyelmet, kifejtve, hogy a társulásnak 47 szervezet és intézmény a tagja. Hét szakértői bizottságot hoztak létre, melyeknek feladata saját területükön a meglévő értékek és a szükségletek feltérképezése által egy egységes stratégia kidolgozása. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora, Vasile Puşcaş szerint a legfontosabb feladat, hogy Kolozsvár város értékeit kihasználva és továbbfejlesztve a lakosság interkulturális közösséggé váljon. Az értékek között a multikulturalitás mellett a vallási sokszínűséget emelte ki.

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója, Tudor Giurgiu szerint a fesztivál nagyban hozzájárult az erdélyi filmes kultúra formálódásához. Szerinte egy nagyobb volumenű rendezvénysorozat ugyancsak pozitívan hatna a kulturális életre. A kulturális főváros program szociológiai vonatkozásairól Petrovici Norbert kolozsvári szociológus tartott előadást, aki elkülönítette ugyan a magaskultúrát a szubkultúrától, de fontosnak tartja, hogy a kialakítandó stratégiában mindkettő képviselőit és fogyasztóit figyelembe vegyék. Hegedűs Csilla, a művelődési minisztérium munkatársa a bonchidai kastély és kulturális napok példáját elemezte, ahol „kicsiben már sikerült mozgósítani a lakosságot, és fogékonnyá tenni a kulturális események iránt”. Minden előadó egyetértett abban, hogy a projekt csak akkor lehet hatásos, ha a lakosságot is sikerül bevonni az előkészületekbe, illetve a majdani programokba.

Nagy-Méhész Tünde


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés