2009. április 09., 23:062009. április 09., 23:06
A művészet csak akkor igaz, ha a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét tárja fel – mondta Milan Kundera cseh író szavaival Szilágyi Aladár, aki szerint Koháry tájképei, csendéletei már-már hétköznapi témákat dolgoznak fel: az erdőben kanyargó ösvény, a pusztaság fölött szinte függő hatalmas, súlyos felleg vagy éppen egy vörös naplemente mindenki számára ismert képek. A festő virtuozitásával azonban a pillanat varázsát idézi meg, magát az időtlenséget – fogalmazott a méltató.
Az akvarellisztika a festészet, talán az egész képzőművészet legnehezebb ága, olajjal ugyanis könnyű több réteget egymásra felvinni, amíg olyan nem lesz a kép, amilyennek a festő elképzelte – vallotta a művész. „A vízfestmény azonban olyan, mint egy szaltó: az ember nekifut, ugrik, földet ér, és ha sikerült, az egy akvarell. Ha nem sikerült, nincs festmény. Hibás képet csinálni bűn” – magyarázta Koháry. A lassan nyolcvanéves művész életének első negyven évében egyáltalán nem festett. Koháry Debrecenben lett orvos, majd 45 évig, nyugdíjazásáig Kabán szolgált körorvosként. Munkája mellett nem volt ideje, lehetősége az alkotómunkára.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.