Hirdetés

Kodály Zoltán daljátékát mutatják be Csíkban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Először jelentkezik koprodukcióval a Csíki Játékszín és a szintén csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes: Kodály Zoltán daljátékának, a Háry Jánosnak a bemutatóját pénteken tartják.

2013. december 17., 16:162013. december 17., 16:16

„Mi itt egy házban lakunk, osztozunk az épületen, ezen túllépve elhatároztuk, hogy közösen adunk elő egy színpadi művet, amivel így karácsony tájékán megajándékozhatjuk a csíki közönséget” – fejtette ki munkatársunknak Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. Hozzátette, azért választották ezt a daljátékot, mert „ebben Kodály autentikus népzenét dolgoz fel, ugyanakkor ez a műve nemcsak a magyar kultúrában, hanem világszerte elismert, egyetemessége kétségbevonhatatlan.”

András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetője örült a felkérésnek. „Ha Kodály Zoltán szóba jön Csíkszeredában, nekünk ahhoz közünk kell, hogy legyen” – hangsúlyozta a néptáncegyüttes igazgatója. Elmondta, egy régóta dédelgetett álom a két társulat együttműködése. Úgy vélte, hogy eddig ez azért nem történhetett meg, mert mind a két társulatnak megvan a saját teendője. „Mindig vannak saját ötleteink és saját teltházas előadásaink” – húzta alá a néptáncegyüttes vezetője, hozzáfűzve, hogy a közös produkció után természetesen mindenki visszatér a saját teendőihez. András Mihály megjegyezte, az eddigi próbák alapján úgy tűnik, hogy sikeres lesz az együttműködés, és reméli, hogy a közönség is nyerni fog a „kettő az egyben” karácsonyi ajánlaton.

Szabó Emese, a Kolozsvári Állami Magyar Opera munkatársa, a csíkszeredai produkció rendezője kifejtette: először Shakespeare Szentivánéji álom című színművét rendezte a Csíki Játékszín társulatánál. Akkoriban azért lett érdekes az előadás, mert Cári Tibor zeneszerzővel közösen musicalt készítettek az amúgy prózai színműből. „A bemutató után úgy váltunk el Parászka Miklós igazgatótól, hogy a legközelebbi alkalommal zenés előadást rendezek itt, hiszen ezen a területen mozgok otthonosan” – mondta Szabó Emese.

A rendező megjegyezte, nem jelent nehézséget a Csíki Játékszínnel előadni a Háry Jánost, mivel manapság a színészeket úgy képezik, hogy minden feladatot el tudjanak látni, énekes szerepekre is alkalmasak legyenek. Szerinte egy operatársulattal lenne munkásabb, mert a daljáték prózai jelenetein sokkal többet kellene dolgoznia az énekesekkel az egyes karakterek kidolgozásában. Hozzátette, maga Kodály Zoltán állította, hogy az lenne a szerencsés, ha színészek természetes torokhangon adnák elő ezt a művet.

„Persze azért az ő szimfonikus komponálási stílusa megköveteli a képzett hangtechnikát is, hogy teljességgel megszólaljon ez a zene” – vélte a rendező. Nagyon szerencsésnek tartja azt a helyzetet, hogy a Hargita együttessel is együttműködnek, amelynek éppen az a szerepe, hogy az autentikus népzene- és néptánchagyományokat ápolja. Szabó Emese minden jó előadás kulcsát a megfelelő szereposztásban látja. Mint mondta, az együttműködés mindenki számára ösztönző, reméli, hogy ez a bemutatón is érzékelhető lesz.

Szőcs Lóránt

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
2025. november 21., péntek

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról

Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról
Hirdetés
Hirdetés