
Fotó: Olteán Márk/Puck Bábszínház
Kamaszoknak szóló előadás bemutatójával zárja évadát a Puck Bábszínház magyar tagozata – közölte a társulat.
2024. június 25., 16:172024. június 25., 16:17
A Puck Bábszínház magyar társulata a 2023–2024-es évadot a június 29-én, szombaton 17 órától kerül sor az Apjafia című produkció bemutatójával zárja.
Az előadás szövegét Oltean Márk, míg a zenei anyagot Szatmári Loretta jegyzi, az előadás létrehozásában Kozma Gábor Viktor, a BBTE Színház és Film Karának óraadó tanára szakmai konzultánsként vett részt.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.
Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.
A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.
Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.
A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.
Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.
Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.
Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.
Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.
Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.
szóljon hozzá!