
Nyolc kisjátékfilm vesz részt a Filmgalopp elnevezésű erdélyi rövidfilmes versenyen, amelyet második alkalommal hirdetett meg az erdélyi Filmtett Egyesület.
2016. szeptember 04., 15:082016. szeptember 04., 15:08
A szervezők közlése szerint az októberi Filmtettfeszt erdélyi magyar filmszemle keretében zajlik a verseny, amelyre az érdeklődők augusztus közepéig nevezhettek be. A megmérettetés célja fiatal erdélyi magyar tehetségek felkutatása és filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt. A szervezők most közölték a versenybe került nyolc alkotás címét és szerzőjét. Ezen munkák között van lírai kosztümös dráma, feszült krimi, kísérleti animáció, de a rövidfilmek témáját tekintve nem hiányoznak a kedves gyerekkalandok és az egyetemista hétköznapok sem.
A beválogatott nyolc munka 1 perctől 18 percig terjedő rövidfilmek. A filmszemle közönsége láthatja majd Bende Attila: Infinity Cycles, Dragu Erika: Fejvadász, Grosan Cristina: Éjszakai festés, Kovács Katalin: Igazság vagy merészség, Nagy Anita Noémi: Köztünk marad, Püsök Botond: Kendeffy, Skovrán Tünde: Csiga-biga és Szőcs Petra: Csoszogj úgy című rövidfilmjeit.
A Filmtettfesztet október 5. és 9. között szervezik Kolozsváron és 11 városban. Idén először Szatmárnémetiben is lesznek vetítések Nagyvárad, Székelyudvarhely, Nagyszeben, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna, Beszterce, Zilah, Arad mellett. A rövidfilmeket a fesztivál minden helyszínén műsorra tűzik. A fődíj az idén is 1 millió forint, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ajánlott fel. Tavaly a fődíjat megosztva nyerte Visky Ábel: Romanian Sunrise című élőszereplős, valamint Bertóti Attila: Mese című animációs filmje.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!