
Fotó: Biró István
2008. november 12., 15:152008. november 12., 15:15
Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja keretében hétfőn átadták a Kolozsvári Állami Magyar Színház több mint egy évtizede épülő, száz férőhelyes stúdióját. Az egymillió-hatszázhúszezer eurós befektetéssel elkészült új játszóhelyet a legmodernebb európai fény- és hangtechnikával szerelték fel, a nézőtér és a játéktér különböző alakzatokba rendezhető, az épület alsó szintjén pedig a kellék- és a díszletraktár kapott helyet. A személyszállító lift segítségével a mozgássérültek is akadálytalanul látogathatják az emeleti stúdiótermet.
„Caragialét parafrazálva: évszázados harcok után, melyek tizenegy évig tartottak, megvalósult a Kolozsvári Állami Magyar Színház ötvenéves álma” – kezdte megnyitóbeszédét Tompa Gábor, az intézmény igazgatója, aki a kortárs magyar és egyetemes drámairodalom alkotásain és kísérleti műveken alapuló repertoárt szán az új játszóhelynek. „A stúdió rendeltetése, hogy repertoárjában és művészi eszközeiben is különbözzék mindattól, amit eddig a nagyszínpadon valósítottunk meg” – mondta az igazgató-rendező.
Színház- és filmtörténeti érdekesség, hogy egy évszázaddal ezelőtt a mai korszerű stúdió helyén, a Szamos-parton Janovics Jenő színész, rendező filmstúdiója állt, amelyben az Alexander Korda és Michael Curtiz néven Hollywoodban világhírűvé vált Korda Sándor és Kertész Mihály is forgatott. Később évekig raktárként működött az épület, ahonnan csigaszerkezeteken kötelekkel vonszolták át a díszletelemeket a színházba.
A színház szeptemberi sajtótájékoztatóján Tompa Gábor arról számolt be, hogy a stúdió elnevezésekor két kiemelkedő színházi alkotó neve került szóba: Janovics Jenőé és Harag Györgyé, utóbbit azonban elvetették, mert egy itthoni magyar társulat – a szatmárnémeti – már viseli a rendező nevét, és a stúdióterem a magyar filmgyártás úttörőjeként is ismert Janovics Jenő egykori kolozsvári színházigazgatónak állít majd emléket. A hétfői avatóünnepségen derült ki, hogy a Janovics filmstúdiója helyén álló új épület mégsem veszi fel az alkotó nevét. „Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színháztudomány és Televízió Karán már van egy Janovicsról elnevezett terem, és részben ez módosította az elképzeléseinket.
Ugyanakkor úgy vélem, hogy a stúdió nevének is tükröznie kell a rendeltetését: itt most nem a múltba, hanem a jövőbe fogunk nézni” – ismertette a színház döntését az igazgató. Az új stúdióban a portugál Teatro da Rainha előadását láthatta először a közönség: a német Herbert Achternbusch kétszereplős Ella című darabját Fernando Mora Ramos állította színre, egyik szerepet maga a rendező alakította.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.