illetve etno-dzsessz-funk stílusban a tavaly húsvétkor baróti, székelykeresztúri, sepsiszentgyörgyi és szegedi muzsikusokból verbuválódott zenekar. A Kátai Jocó és felesége, Kátai Judit által alapított együttes bevallása szerint kísérleti zenét játszik, ez a magyarázat a nemEZ sajátos hangzásvilágára. „A népdalok feldolgozásakor a szövegeken nem változtatunk, az eredeti dallamon viszont sokat alakítunk, mindenfélével kísérletezünk” – magyarázta a Krónikának Orbán Ferenc hegedűs-gitáros. A Becherovka ABC osztrák tehetségkutató fesztiválon idén a bécsi döntőbe bejutott, és az osztrák fővárosban kétszer is sikerrel fellépő zenekar tagja szerint a népi, illetve a dzsesszzenészek számára is furcsának tűnhet a nemEZ-dalok hangzásvilága, de – mint mondta – folytatják a kísérletet. Érdeklődésünkre elmondta: az első album megjelenése óta már írtak új dalt, de nem siettetik a második album létrejöttét. „Egyelőre az első album bemutató koncertsorozatára összpontosítunk, közben természetesen új dalok is születnek, de a második albumunkat csak akkor jelentetjük meg, amikor az idő már megérlelte azt. Egyelőre játszunk” – mondta lapunknak Orbán Ferenc.
A sepsiszentgyörgyi Tempo Kiadó gondozásában megjelent albumot Romániában a kiadó, Magyarországon a Fonó Zenei Üzletház terjeszti. A nemEz első albumán sajátos hangszerelésben hallhatók az Erdélyország, a Szeretetlen, a Csángó leány, a Bús életem, a címadó Ötösfogat, a Keleti latin, az Új korában, a Settenkedő, a Templomkerítés és a De szeretnék... című nóták.
Az együttes nyári koncertkörútja során június 22-én Sugásfördőn, a Szent István-napi etno-folk fesztiválon, 27-én Dabason a Kárpátfeszten, 28-án Verőcén a Csattogó-völgyben az Erdélyország az én hazám elnevezésű fesztiválon, június 29-én a marosvásárhelyi városnapokon, július 17-én Tusnádfürdőn a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen, augusztus 10-én pedig Gyergyószentmiklóson a IV. EMI-táborban lép fel. A nemEZ együttes tagjai: Kátai Judit (hegedű, ének), Kátai Jocó (dobok, ütőhangszerek), Orbán Ferenc (hegedű, gitár), Kerezsi Csongor (baszszusgitár), Könczey Jenő (billentyűk).
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.