Hirdetés

Kisebbségek néptáncfesztiválja Kolozsváron

Nyolc ország (Magyarország, Szlovákia, Vajdaság/Szerbia, Kárpátalja/Ukrajna, Lengyelország, Lettország, Horvátország, Erdély/Románia) 13 kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttese, valamint hét Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalja vesz részt az idei Szent István-napi Néptánctalálkozón Kolozs és Szilágy megyében.

Krónika

2013. augusztus 08., 17:372013. augusztus 08., 17:37

A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes 15. alkalommal szervezi meg a nagyszabású eseményt, amely 16–21. zajlik majd. A fesztivál kolozsvári programjai szerves részét képezik az idét negyedszer megszervezendő Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának is.

A szervezők szerint a fesztivál Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és a kisközösségi önszerveződést elősegítő szerepet játszik de a nemzetközi kulturális kapcsolatépítésben is fontossá vált. A fokozódó érdeklődésnek köszönhetően ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, és az európai kisebbségi és regionális kultúrák számon tartott találkozóhelyévé vált. A fesztivál ezúttal is Kolozs és Szilágy megyében zajlik majd, Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Zsobokon, Mákófalván, Válaszúton, Désen, Gyaluban, Kalotaszentkirályon szerveznek ünnepi rendezvényeket.

Pénteken, augusztus 16.-án kerül sor a falunapok, helyi ünnepségek párhuzamos rendezvényeire. Zsobokon, Mákófalván, Gyalun és Válaszúton népviseleti felvonulásra is sor kerül. Szombaton, augusztus 17-én délben a csoportok Kolozsvár főterén táncolnak, majd 17 órától népviseleti felvonulással kezdődik a Magyarfenesi Szabadtéri Gálaműsor, melyre a szervezők is, a helybéli faluközösség is számos meglepetéssel készülnek, lesz például tábortűz, tűzijáték, táncház, falubál. Vasárnap délben ismét Kolozsvár Főterén ropják a néptáncot, majd a fesztiválon résztvevő együttesek mutatkoznak be, délután népviseleti felvonulás és szabadtéri gálaműsor lesz Kalotaszentkirályon és Désen. Hétfőn délelőtt Kolozsvár polgármestere és más hivatalosságok találkoznak a résztvevőkkel a sétatéri Kaszinó fogadótermében, 19 órától a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján lépnek fel a kolozsvári amatőr néptáncegyüttesek a Kolozsvári Magyar Operában, késő este pedig a Heltai kávéházban szerveznek táncház. Kedden, augusztus 20-án délután 5 órakor indul a hagyományos népviseleti felvonulás Kolozsváron a Heltai Alapítvány – Szent György/Béke tér – Főtér útvonalon, ezt a Mátyás-szobor előtti tánc-kavalkád, és a Szent Mihály templomban tartandó Ünnepi Áldás követi.

Este héttől kezdődik a 15. Szent István-napi Néptánctalálkozó kolozsvári zárógálája a főtéri nagyszínpadon, amelyen a résztvevő külföldi együttesek mellett fellép még a kolozsvári Dor Transilvan Táncegyüttes valamint a házigazda Szarkaláb Néptáncegyüttes is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés