
Négy díjjal jutalmazták a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Meggyeskert című előadását a szombaton zárult 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek elismeréseit a tíznapos fesztivált záró gálaesten adták át.
2015. június 14., 14:172015. június 14., 14:17
A Sardar Tagirovsky által rendezett szentgyörgyi produkció kapta a közönségzsűri díját, továbbá a Csehov műve alapján készült előadásban láthatta a közönség a legjobb férfi főszereplőt, Pálffy Tibort. A színész zsűri döntése értelmében szintén szentgyörgyeieket, a legjobb 30 év alatti színésznőt, Benedek Ágnest és a legjobb 30 év alatti színészt, Kónya-Ütő Bencét díjazták.
A Nemzeti Színház Isten ostora című produkciója lett a legjobb előadás a fesztiválon, a szakmai zsűri által legjobbnak értékelt darabhoz további három elismerés kapcsolódik: rendezője, Vidnyánszky Attila érdemelte ki a legjobb rendezésért, Olekszandr Bilozub a legjobb látványért és Horváth Lajos Ottó a legjobb férfialakításért járó elismerést.
A fesztivál versenyprogramjába eredetileg tizennégy produkció, köztük két határon túli és három független színházi előadás került be. Az előadásokat Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező válogatta be a jubileumi POSZT versenyprogramjába.
A fesztivál a magyar színházi szakma egyik legfontosabb eseménye, és idén határon túli produkciók közül az Újvidéki Színház Bánk bán című előadása, és a Tamási Áron Színház Meggyeskertje került be a versenyprogramba. A Csehov drámából készült előadás rendezője az orosz-ukrán származású Sardar Tagirovsky, aki harmadéves hallgató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, Bocsárdi László rendező osztályában.
„Felhasználtam a régi fordítást és a saját szövegeimet, ez alapján variáltam át a szöveget. A Meggyeskert név célja az újratisztítása annak a száz évnyi gondolatmenetnek, ami a Meggyeskerthez kapcsolódik. Megpróbáltam egyfajta kinagyított „oroszosságot\" – nem direkt módon – megjeleníteni az előadásban, ahogy szláv lelkűek egymás között sírva-vigadnak. Ez a bozsemoj-érzés\" – nyilatkozta korábban a rendező a Színház.hu-nak.
Csehov komédiája Cseresznyéskert címmel terjedt el magyar nyelvterületen, azonban az orosz nyelvet beszélő Sardar Tagirovsky tudatosan és a korabeli erdélyi viszonyokhoz igazítva, az eredeti változathoz hűen fordította vissza a címet Meggyeskertre.
„A cseresznyének ízletes termése, rózsaszín, szemet gyönyörködtető virága van, míg a meggy íze savanyú, fanyar, virága pedig hófehér, tiszta. Cseresznyéskert helyett tehát a Meggyeskert válik környezetünk szimbólumává, ahol az anyagi javak, a kényelem, az egzotikum veszi át ez emberi kapcsolatok, az őszinte érzések és megnyilvánulások helyét. Az elszegényedett családot az ősi otthon, a gyermekkor, a meggyeskert megőrzésének reménye élteti\" – olvasható az előadás ismertetőjében.
Sardar Tagirovsky Csehov mondataival a jelenkor emberének lelki gazdagságát, vágyait és a bizonytalanság által kiváltott félelmeit sűríti a rendezésébe. „Formailag ma más a világ, de ami a működését illeti, az esszencia szempontjából örökérvényű. Számomra a búcsúról szól ez a darab: emberek azért találkoznak, hogy elbúcsúzzanak egymástól\" – mondta korábban a rendező.
A hétvégén zárult pécsi fesztivál nézőközönségének tetszett a sepsiszentgyörgyi előadás. Mint a POSZT honlapján látható videóból kideül, a megkérdezettek úgy vélekedtek, komplex és izgalmas produkciót láttak, amely új dolgokat mondott a csehovi világról, ugyanakkor megmutatta régi értékeit is. „Szép és fájdalmas előadás, és mindenképpen másfajta megközelítése a darabnak, mint mondjuk egy pesti produkció\" – fogalmazott az egyik néző.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!