
2008. december 04., 09:002008. december 04., 09:00
Bár a salzburgi Mozartaeum könyvtárában több mint 35 ezer kötet áll a Mozart-kutatók rendelkezésére, a szakemberek még mindig találnak közlésre és érdeklődésre számot tartó újdonságot a mozarti életműben – jelentette ki tegnap László Ferenc muzikológus, a Román Mozart Társaság tiszteletbeli elnöke a december 5–12. között Kolozsváron zajló 18. Mozart Fesztivált felvezető sajtótájékoztatón.
A Román Mozart Társaság, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, valamint a kolozsvári Transilvania Filharmónia közös szervezésében holnap kezdődő fesztiválon természetesen elmaradhatatlanok a Wolfgang Amadeus Mozart-művek, amelyeket két szimfonikus előadáson és kamaraesteken, illetve a szervezők által valóságos csemegeként beharangozott, huszonnyolc hegedű-zongora duót felvonultató előadóművész-versenyen élvezhet a közönség. Ugyanakkor a Mozart-kutatók által a közelmúltban fellelt újdonságokat tudományos ülésszakon mutatják be.
„Tekintve, hogy a fesztivál nyitónapja egybeesik Mozart halálának évfordulójával, a szimfonikus nyitóhangverseny egyik száma a zeneszerző d-mollban írt Kyrie-alkotása lesz, amelyet Mozart eredetileg egy nagyobb mű részeként képzelt el, és amely alkotás mára önálló művé vált” – mondta el Adriana Bera zongoraművész, zeneakadémiai tanár, a Román Mozart Társaság elnöke. A fesztivál zenei csemegéi közé sorolhatók a fuvolára és vonósnégyesre, valamint két zongorára írt kamaraművek olyan művészek előadásában, illetve közreműködésével, mint a kolozsvári származású, de Berlinben élő Gábor Ferenc karmester, aki a Mozart-fesztiválokon már nemegyszer vezényelte a kincses város filharmónia-zenekarát, Bálint János magyarországi fuvolaművész, Ion Ivan Roncea román hárfaművész, illetve Gottfried Rabl bécsi karmester. Adriana Bera szerint a Mozart-fesztivál minden előadóművész számára kihívást jelent, ezt igazolja az a tény is, hogy az eddigi fesztiválok díjazottjai majdnem kivétel nélkül szép zenei pályát futottak be Európában, ilyen például Székely Attila zongoraművész, aki Adriana Bera és László Ferenc tanítványa volt a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, és akit a legkiválóbbak közé tartozó Mozart-, Chopin- és Haydn-előadóként ismernek a kontinensen.
Adriana Bera nem titkolta, hogy bár két éve próbálják, a bürokratikus akadályok miatt még mindig nem tudták létrehozni a Mozart-társaságok európai szövetségét, ami viszont nem jelent akadályt a Román Mozart Társaság és a tehetséges romániai fiatal előadóművészek európai bemutatkozása és elismerése előtt.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.