Szórakoztató, alternatív, improvizációs színházi estre hívják a közönséget az Impró-jam elnevezésű rendezvény keretében a Csíki Játékszín színészei.
2016. március 26., 10:172016. március 26., 10:17
A március 26-án 17 órától a csíkszeredai moziban szervezett rendhagyó est keretében hat színész egy játékvezető irányításával különböző szituációkat jelenít meg bizonyos játékszabályok szerint, esetenként a nézők bevonásával. Ily módon adott egy helyben meghatározott szituáció, néhány színész, egy játékvezető és néhány szabály, ebből indul a játék, amiből bármi „kisülhet”. Megtörténhet, hogy öregből fiatal lesz valaki hirtelen, vagy a templomból hirtelen a kuplerájban találja magát.
„Az ehhez hasonló játékokat a főiskolán is gyakorolják a színészek, kiválóan alkalmas a fejlesztésre, hiszen amellett, hogy rendkívüli kreativitásra van szükség, száz százalékban jelen is kell lenni benne folyamatosan” – magyarázta Pap Tibor, a Csíki Játékszín színésze. Bilibók Attila, Dálnoky Csilla, Fekete Bernadetta, Kozma Attila, Pap Tibor és Vass Csaba vesz részt ezúttal a játékban Kosztándi Zsolt irányításával, aki esetenként a vállalkozó kedvű nézőket is bevonja a szituációk színesítésébe.
„Izgalmas a nézők számára, hogy látják a színészt munka közben, ahogyan a megadott információtól eljut a szerep, az ahhoz való viszony megteremtéséig. Az erőteljes indítású szituációk úgy vannak meghatározva, hogy fenn lehessen tartani az érdeklődést. Van tehát egy alapszituáció, aztán változniuk kell az állapotoknak, amit a vezető határoz meg, legtöbbször két szereplő játszik, akiknek különböző érzelmi vagy fizikai állapotokat kell megjeleníteniük” – fejtette ki Pap Tibor.
A színész azt is elmondta, az aktív, beszélő partnereken kívül a többiek statisztaszerepet játszhatnak, ha úgy érzik, helye van az adott szituációban. „Van olyan játék is, amelybe több szereplő kapcsolódik be, az jelentkezik, aki úgy érzi, erőteljes ötlete van, megbeszélik mindenki előtt, hogy ki mit alakít” – vázolta Pap. A kezdeményezés egy éve indult, az eddigi tizennégy „előadásból” ez a második, ami úgymond „stúdiósabb” körülmények közt zajlik.
Pap Tibor rámutatott, a cél az volt, hogy a „kőszínházi” keretekből kilépve eljuttassák a játékot olyanokhoz is, akik nem gyakori színházlátogatók, megéreztetve velük a játék örömét, így a produkciót étteremben, kocsmákban is előadták. „Az improvizáció viszonylag nehéz dolog, hiszen pillanatok alatt kell dönteni, száz százalékban jelen lenni. Nagyon erőteljes bizalmi játékról van itt szó: fontos, hogy ismerjük egymást, de még lényegesebb, hogy tudjuk, mikor kell segíteni egymást” – hangsúlyozta a színész.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!