Hirdetés

Kigyúltak az egri csillagok Székelyföldön

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Ezen a héten a történelméről, kultúrájáról, borairól híres Eger vidéke mutatkozik be Székelyföldön – Kovászna, Maros és Hargita megyében számos kulturális és kulináris rendezvényre kerül sor a székelyföldi Eger-napok keretében.

Bíró Blanka

2012. október 10., 08:342012. október 10., 08:34

A nyitórendezvényre hétfőn este egy időben négy városban került sor, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen mutatták be Bakos Zoltán Bor, kultúra, Eger című, több mint száz fotóból álló kiállítását.

A fotóművész az erre az alkalomra összeállított válogatással a bor készítésén keresztül az egész vidéket és az ott élőket is bemutatja, a néző végig követheti a szüretet,  a nemes egri borok készítését, megismerkedhet a város jellegzetes épületeivel, közéleti személyiségeivel, borászaival. Lakatos Mihály, a rendezvénysorozatot szervező  Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi vezetője felhívta a figyelmet, hogy az egri napok keretében lép színpadra a Gárdonyi Géza Színház társulata, valamint a Harlekin Bábszínház művészei, és bemutatkozik az Agria folyóirat.

Az egri Gárdonyi Géza Színház Egressy Zoltán Vesztett éden című drámáját mutatja be a székelyföldi városokban, a darab Madách Imre életét kíséri végig, Fráter Erzsébethez fűződő szenvedélyes és romantikus szerelmét, és arra is választ ad, miként született meg Az ember tragédiájának Évája. A  Harlekin Bábszínház Janik László Sárkányölő Krisztián című interaktív mesejátékát, Harlekin kalandjai című előadását és az Óz, a nagy varázsló bábjátékot mutatja be a Székelyföldön.

Az egri Agria folyóirat irodalmi estjein Ködöböcz Gábor, Bertha Zoltán, Szakolczay Lajos és Demeter József művészet- és irodalomtörténészek mutatkoznak be. Lakatos Mihály hangsúlyozta, a házhoz hozott kulturális értékek, ízek és zamatok kihagyhatatlan élményeket kínálnak, egy hét alatt mindenki talál közöttük kedvére valót.  Alig pár hete, hogy a Székelyföld mutatkozott be Egerben, ezen a héten négy székelyföldi városban  gyúlnak ki az egri csillagok, fogalmazott a rendezvény kézdivásárhelyi megnyitóján Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés