Hirdetés

Kiértékelték a táncos és filmes évet Kolozsváron

•  Fotó: Oana Pop

Fotó: Oana Pop

Több ezer nézőt vonzott Kolozsváron az a 92 film, illetve 12 kortárs tánc- és balettelőadás, amelyek a Comedy Cluj Filmfesztivál és a Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál keretében voltak láthatók egy év leforgása alatt a Városi Kultúráért Európai Alapítvány (FECU) szervezésében – jelentették be a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon. A két rendezvénysorozatot a Norvégia, Izland és Lichtenstein által finanszírozott EGT-alap támogatta.

Kiss Előd-Gergely

2016. május 30., 17:152016. május 30., 17:15

Takács Aranka, a két fesztivál ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: hídépítő jellegük volt a fesztiváloknak, ugyanis minden téren multikulturális volt a két rendezvény. Mint részletezte, folyamatosan két nyelven, magyarul és románul zajlott a két fesztivál kommunikációja. Nem csak a sajtóközleményeket küldték el magyarul is, hanem magyar nyelvű szórólapokat, tájékoztató anyagokat is készítettek, a Comedy Cluj Chameleon című fesztiválújságjában pedig német és angol nyelven is jelentek meg cikkek.

„Azok a társulatok, filmesek, akik eljöttek a két fesztiválra, mindamellett, hogy a nemzetköziségét biztosították a rendezvényeknek, a helyi kultúrát is erősítették. Például a táncfesztiválon fellépett a magyarországi Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek tagjai kalotaszegi táncokat is jártak. Mert ugyan kortárs táncfesztiválról volt szó, de a néptáncnak is megvan a kortárs vonatkozása” – magyarázta lapunknak Takács Aranka. Mint részletezte: a Steps programjában fellépett a Győri Balett is, amely szerinte Európa, sőt a világ egyik legjobb kortárs balett-társulata.

A Comedy Cluj fesztiválon magyar, román, német és szerb filmeket is vetítettek, a Steps kínálatában pedig, magyar, román és roma táncok voltak jelen. Takács szerint a vígjátékokat felvonultató filmfesztivál megmutatta a kolozsvári közönségnek, hogy minden népnek sajátos a humora, mást-mást értenek komédia alatt. Kérdésünkre elmondta: az EGT-alapos finanszírozás nagyot dobott a fesztiválok minőségén, sokkal nagyobb lehetőségek nyíltak meg előttük, ennek volt köszönhető, hogy egy éven át, májustól májusig tudtak programokat szervezni. Cristina Irimie, a projekt menedzsere ugyanakkor bejelentette: a két fesztivál idén is folyatódik, a Steps táncfesztiválra várhatóan november második vagy harmadik hetében kerül sor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés