
Római ezüstdénárokból álló éremegyüttes a frissen feltárt sírban
Fotó: MTI
Régészeti és történeti szempontból kiemelkedő jelentőségű leletegyüttesre bukkantak a debreceni Déri Múzeum régészei Derecske határában – közölte a múzeum régészeti igazgatóhelyettese szerdán sajtótájékoztatón.
2018. május 02., 13:292018. május 02., 13:29
2018. május 02., 13:302018. május 02., 13:30
Dani János a múzeumban tartott tájékoztatón kiemelte: a sírban egy férfi, egy nő, egy 10-14 év körüli és egy 1,5-2 éves gyerek csontvázára bukkantak, akiket a római császárkori szarmatáknál jellemző módon, háton fekvő, nyújtott pózban, dél-északi tájolással helyeztek el. A szakember szerint a családi temetés maga is szokatlan abban a korban, de az mindenképpen, hogy a csontvázak mellett egy egész erszény római ezüstpénzt is találtak. A leletekre április 26-án, a magyar–román határ közelében fekvő, Hajdú-Bihar megyei Derecske és Konyár között egy gázvezeték nyomvonalán végzett régészeti feltárás közben bukkantak, tudományos vizsgálatuk ezután kezdődik.
Mester Péter ásatásvezető régész a részleteket ismertetve elmondta: első pillantásra egy olyan, „szokványos” bolygatott szarmata temetkezésre bukkantak, amelyben az eltemetett egyén csontjai rendezetlenül, nem anatómiai rendben helyezkedtek el. Ennek a sírrészletnek a dokumentálását követően az ásatáson dolgozó egyik munkatársuk folytatta a kérdéses terület feltárását, aminek köszönhetően kibontakozott a kutatók előtt egy nem mindennapi leletegyüttes: hamarosan napvilágra került egy második eltemetett felnőtt, egy férfi koponyája, egy ezüstfibula és a római ezüstdénárokból álló éremegyüttes. Miután kiderült, hogy két gyermeket is eltemettek a felnőttek mellett, világossá vált, hogy feltehetően egy családi temetkezéssel állunk szemben – magyarázta Mester Péter.
Az ásatásvezető elmondta: a férfi koponyája mellett egy kis ezüst karikát, medencéje és alkarja között, a derekánál egy vaskést találtak. Az elhunyt lábához egy vöröses színű korongolt kerámiatálat helyeztek. A jobb oldalon fekvő, 10-14 éves gyermek mindkét karjánál egy-egy karperecet találtak. a két csontváz között pedig valószínűleg nem eredeti helyzetében került elő az ezüstfibula és egy ezüstérme.
Ezt a síregyüttest nemcsak a szarmatáknál nem mindennapos többes (családi) temetkezés rítusa teszi rendkívül különlegessé, hanem a sírba helyezett, minimum 18 darabból álló ezüst pénzérme-együttes, amelyet eredetileg egy kis, talán textil erszényben tehettek az elhunytak mellé. „Az antropológiai és egyéb természettudományos vizsgálatok, a pénzlelet pontos numizmatikai meghatározása segítheti a különös családi temetkezés titkainak felderítését, valamint az akkor lezajlott történeti események részletes megismerését” – mondta az ásatás vezetője.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!