A román kulturális minisztérium meghívta Marosvásárhelyt, hogy vegyen részt az Európai városok elnevezésű programban az Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektjével.
2016. március 30., 12:232016. március 30., 12:23
Marosvásárhely és Maros megye erőfeszítéseit, a helyi hatóságok és a művelődési szféra közötti szoros együttműködést értékelte a művelődésügyi minisztérium ennek a lehetőségnek a felajánlásával.
Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter úgy fogalmazott, a szaktárca ösztönzi a kezdeményezést, szeretné, ha a kapcsolat köztük és a város között továbbra is működne, és a kultúra hozzájárulna a közösség társadalmi és gazdasági fejlődéséhez. Április 4-én a kulturális minisztériumban megbeszélik, hogy milyen programokat szervezzenek az elkövetkező időszakban, például képzéseket kulturális menedzsment, rendezvényszervező vagy pályázatíró szakon, melyik lenne az az európai kiterjedésű kezdeményezés, amely szerepelt a pályázati projektben, és amelynek megvalósítását a szaktárca is támogatná.
Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke úgy értékelte a minisztérium által felkínált lehetőséget, hogy nem volt hiábavaló az Európa Kulturális Fővárosa projekt elkészítése. Az április 4-ei találkozón konkrét javaslatokkal vesznek részt, amelyek kiemelik Marosvásárhely és Maros megye kulturális értékeit – tette hozzá a megyei tanácselnök.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!