
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Ünnepélyes keretek között kezdetét vette szerdán a 22. Filmtettfeszt, Erdély legfontosabb, magyar filmekre koncentráló seregszemléje. A 19 településen zajló rendezvény megnyitója – ahogy azt már a közönség megszokhatta – a kolozsvári Győzelem moziban lelt otthonra, ahol Zágoni Bálint és Buzogány Klára főszervezők üdvözölték a nagyérdeműt.
2022. október 05., 20:562022. október 05., 20:56
2022. október 08., 18:562022. október 08., 18:56
Két járványos év után mindenféle korlátozás nélkül vehette kezdetét a Filmtettfeszt huszonkettedik kiadása. A Kolozsváron kívül Erdély 18 településén zajló filmünnep idén is magyar filmújdonságokat – szám szerint tízet –, és nagysikerű, a filmtörténetből kiemelkedő klasszikusokat mutat be az erdélyi közönség számára.
Zágoni Bálint, a Filmtett Egyesület elnöke beszédében kiemelte, nagy öröm kicsiny szervezőcsapatuk számára, hogy lelkes önkénteseik idén nem azzal kellett kezdjék a vetítési helyszínek birtokbavételét, hogy kihelyezik a távolságtartásra felszólító táblákat. Megjegyezte azt is, legtöbben ma már meg sem találnánk a telefonunk tárhelyén a digitális oltási igazolványunkat.
A főszervező kiemelte, hogy az elmúlt két év sok mindent megváltoztatott, sokan már temették a mozit, illetve a közösségi filmnézést, hiszen az emberek hozzászoktak az otthon kényelméhez, valamint a streaming-szolgáltatók széles választékéból való mazsolázgatáshoz.
Zágoni Bálint külön felhívta a figyelmet a magyar filmtörténet klasszikusaira koncentráló szekcióra, illetve az ezekhez kapcsolódó közönségtalálkozókra is, így például a Pókfocit című filmre, melyet rendezője, Rózsa János és Halász Judit színésznő kísért el, továbbá a Szerelmesfilmre, amelynek levetítése után szintén Halász Juditot lehet faggatni.
Buzogány Klára nagyvonalakban ismertette a fesztivál honlapján elérhető programot, kiemelve, hogy a versenyszekcióban szereplő filmek online is elérhetőek, és hogy szintén online lehet szavazni a közönségkedvenc alkotásra.
A fesztivál szervezői külön kiemelték, hálásak azért, hogy ilyen nehéz időkben, amikor a rezsiszámlák kifizetése és az infláció jelentik a mindennapi témát, vannak, akik még áldoznak a kultúrára. Önkormányzatok – mindenekelőtt Kolozsvár polgármesteri hivatala –, cégek segítik, hogy a fesztivál vetítései továbbra is ingyenesek legyenek a közönség számára.
Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere ötödik alkalommal állt a fesztivál színpadára köszönteni a nézőket, illetve jó szórakozást kívánni nekik. Kiemelte azt is, hogy a fesztivál szervesen illeszkedik a kincses város igencsak gazdag filmes életébe, amit az UNESCO tavaly azzal ismert el, hogy Kolozsvárt a Film városának nyilvánította.
A filmeket ízelítőként rövid videó követte, mely a fesztivál klasszikus alkotásait harangozta be. A nyitórendezvény részeként levetítették Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című, nemrég a CineFest nagydíját is bezsebelő filmjét is.

Erdély 19 településén, összesen 26 helyszínen szervezik meg az idén a 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét, amelyen 10 új nagyjátékfilmet, 4 klasszikus remekművet, 3 egészestés dokumentumfilmet és rövidfilmeket vetítenek.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!