2008. július 31., 00:002008. július 31., 00:00
Guillermo Arriaga, a 21 gramm forgatókönyvírója például rendezőként mutatkozik be a The Burning Plain című drámával. A 21 produkció közül csupán kettő nem világpremier, hangsúlyozta a filmmustra jelentőségét Müller. Az utóbbi években sok támadás érte a velencei rendezvényt, hogy túlságosan Hollywood befolyása alá került, ám ebben az évben helyrebillen a mérleg: összesen 18 olasz film bemutatására kerül sor a 11 napos mozimaraton alatt, és csupán 10 amerikai produkciót láthat a közönség.
A fesztivál augusztus 27-én nyitja meg kapuit az Oscar-díjas Coen testvérek Burn After Reading (Olvasás után megsemmisítendő) című mozijának versenyen kívüli vetítésével, a szárnyas Aranyoroszlán-díjak pedig – amelyek sorsáról a Wim Wenders vezette zsűri dönt – szeptember 6-án találnak gazdára.
Hírösszefoglaló
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.