Fotó: Biró István
A színházépület előtt zajló munkálatok miatt feltúrt, félkész látkép, és Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervei közötti ellentétre hívta fel a figyelmet Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a Brojboiu számos tervét felvonultató tárlat megnyitóján.
2015. december 10., 19:242015. december 10., 19:24
Tompa szerint a kinti erőszakos „nyelvezet\" egyáltalán nem jellemző a kiállításon megtekinthető tervekre, Brojboiu világa ennek éppen az ellentéte.
A tárlatnyitó egyben a Showcase 25 elnevezésű rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt, amellyel a teátrum a rendszerváltozás utáni időszakot, a megújulás elmúlt 25 évét ünnepli. Tompa visszaemlékezett, az eredetileg geológus végzettségű Carmencita Brojboiu immár 15 éve gazdagítja a kolozsvári színház előadásait.
Brojboiu megjegyezte, hogy számára kettős az évforduló, hiszen ő maga is 25 éve indult ezen a pályán, annak idején Mona Chirilă bábrendező mellett kezdte pályafutását Konstancán.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
szóljon hozzá!